Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1966-03-10

r .. n Schneider Béla elvtárs: kapcsolatban meg kellene nézni azt a kérdést, hogy a dolgozók között^ és a vezetők között az emberi kapcsolat milyen. Ez véleményem szerint egy lényeges kérdés. Véleménye szerint a tömegszervezetek munkáját is meg kellene nóz^i, mert az az érzése, hogy nem teljesitik megfelelően a feladataikat. Pl: SZB ülésen elmondták, hogy egy ülésen 18 fél?napirend szerepelt. Ezt nem lehet csinálni, hogy tudja éhből a kommunista megállapítani, hogy mi a feladata. Véleménye szerint a jövőben több gyakorlati segítséget kell adni a pártszervezetek párttitkárainak, vezetőségeinek, kevesebbet kell nekik gazdasági munkával foglalkozni. Javasolja továbbá, hogy Vad­nai elvtárs többet foglalkozzon a tömegszervezetekkel isimért vé­leménye szerint a tömegszervezetek nem töltik be a szerepüket. /~S Pataki Béla elvtárs: Az a véleménye - amikor nézi az Olajgyár jelenlegi helyzetét - hogy minőségileg más ez az Országos Vállalat, mint a gyáregység volt. Az"a megállapítása, hogy más követelményeket állítunk ez&el a válla­lat bal szemben mint a régivel. Állástfoglal abban Pataki elvtárs, hogy az elvtársak jól oldották meg a feladatukat, mert jó vállalat született az országos válla­lat területén. Ezekben az eredményekben jelentős szerep jutott a régi és az uj dolgozóknak. Abban is állást kell foglalni, hogy poli­tikai szempontból is lényeges változás történt. Az avéleménye, hogy a szervezeti'keretet megteremtették. Hibák van­nak, de ezeket meg fogják oldani. Problémát lát, hogy aMpartner" kérdése nem tisztázódott. Úgy érzi, hogy ebben a kerületi Párt Végrehajtó Bizottság is hibás. Az az érzése, hogy ezt az elvtársak meg fogják oldani, a dolog lényege, ^ hogy látják az elvtársak - melyet az anyagban is leírtak - hogy ez igy nem jó, és ez már fél eredmény. Javasolja az Olajgyár pártszervezetének, hogy arra törekedjenek hogy a gazdasági vezetesnek megfelelő partnere legyen. Javítani kell a munkán, mélyebb tartalmat kell adni a politikai munkának. Véleménye szerint a jelentés is erre mutat utat. A szocialista brigádokkal kapcsolatban elmondja, hogy a brigádcimet csak akkor kell odaadni, ha azt elérik a brigádok. Megfelelő szintet kell eléjük állítani. Ez azt jelenti, hogy Hxfexxg ezek a brigádok az átlagosnál többet adjanak. Javasolja Pataki elvtárs, hogy az elvtársak elé követelményként állítsa a Párt VB, hogy a tartalmi munkát vigyék előbbre, mert a "nagy szervezések" időszakán már túl vannak. , IC.űU.) IV. napira, d. Bejelentések. Pogonyi Lászlóné /Villamoskutató Intézet/ 1934-től kéri munkásmoz­galmi múltjának elismerétés. VB. Pogonyi elvtársnő munkásmozgalmi múltját 1934-től ismeri el. A 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom