Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1965-02-18

I Mim mJMomm, í * " j- 4 -Ebből a helyzetből eredően a helyi népfront mozgalom is bizonyos egyol­dalúságot mutat. Egyes túlzók szerint a Népfront amolyan hézagpótló politikai intézmény, és helyes, ha elsősorban azokkal foglalkozik, akikhez még más nem ju­tott el. Másik ilyen nézet: a Népfront csak a különböző kispolgári elemek és az értelmiségiek gyülekező helye. Megállapítható valóban, hogy a kerületi mozgalomban a helyi értelmiség találta, m/g leginkább a helyét. Ezzel magán hordja a városi népfront munka ált,alá­nos vonását. /Falun a parasztság./ A választott Népfront Bizottságnak jelentékeny hányada /53 />/ alkalmazott és értelmiségi. Hasonló vagy még nagyobb arányban Szerepelnek a távékény társadalmi munkatársak körében. Ez önmagéban véve feltét­lenül örvendetes jelenség. Észlelhető az is, hogy számuk fokozatosan növekszik, illetve cserélődnek, olyan értelemben is, hogy a helyi közélet más területén ^ töltenek be ujabb szerepet. Jó példa erre az orvosok. Néhány evvel ezelőtt a népfront kereteiben, főleg kulturális téren kapcsolódtak a politikai élethez, ma az általuk megerősödött szakszervezeti életben tevékenykednek, pártszerve­zetet hoztak létre, illetve foglalkozásukkal összefüggésben a Vöröskeresztben ténykednek, a mai napig fenntartva kapcsolataikat a népfront bizottsággal. A műszakiaknál olyan változás állott elő a korábbihoz Népest /főleg az utóbbi évben/, hogy részvételi számuk megfogyott ugyan, de munkásságuk kifelé kezd hatni mélyreható kezségpolitikai és gazdaságpolitikai igyekeztük révén. IJjabb kapcsolataink támadtak a gyógyszerészekkel /levegőben lógó foglalkozási réteg/, terebélyes részt foglalnak munkánkban a művészek és figyelemre méltó a pedagó­gusok - bár szórványos -közeledése. Utóbbiak sok "társadalmi munkát" végez­nek az iskolában foglalkozásukkal összefüggésben. Fizetési szorultságuk foly­tán talán - de olyanfajta társasági életet nem élnek, amely éppen tőlük lenne várható elsősorban: önzetlen közéleti tevékenységet, amit nőm egzisztenciális tényezők indítanak & sősorban. Többségük nem kerületi lakos. Kerületünk egyetlen kispolgári rétegével, a kisiparossággal, közvetlen /tömeges/ kapcsolataink az utóbbi évben elmaradtak, azonban némely akcióban kisiparosok és ténykednek. Ennek ellenére a népfront bizottság politikai befo­lyása számottevő, tekintélye - főleg egyénenként - jól érzékelhető körükben. Azzal értük ezt el, hogy korábban meggyőzően magyaráztuk előttük a népfront­politika előnyeit és őszinteségét, s azzal, hogy azóta is következetesen tö­rekszünk érvényesülésére kerületünkben. Önmagában is figyelemre méltó, hogy a kerületi munkásságról - társadalmi kapcsolatainkat illetően - harmadsorban vagyunk kénytelenek megemlékezni. A népfront a.munkásosztály szövetségi politikájának a megvalósulása, benne - igy helyi mozgalmunkban is - a. munkásosztály politikai törekvései érvényesülnek, ame­lyet -a párt /helyileg a kor. P'B./ közvetít a mozgalomban résztvevő párttagok utján. Azonban nem eoyedül ez az oka /sőt nem is elsősorban/ annak, hogy a párt /a munkásosztály/ vezetése érvényesül helyi mozgalmunkban, hanem az is, hogy ezeket a.politikai törekvéseket a mozgalom más résztvevői /legalábbis a főbb kérdésekben/ magukénak t ártják. , ti A kerületi munkássággal való kapcsolatunk - a résztvevő személyeket il­letően - kismértékű, jóllehet a Népfront Bizottságnak, öt munkás foglalkozású tagja van. Megmozdulásainkat, főleg amelyek a lakóterületen szétszórtan /pl. tanácstagi beszámolók, csoportos beszélgetések, községpolitikai véleménykutatás/ történnek, munkások, illetve munkás-feleségek is szervezik. Olyanok is, akik a népfront mozgalomul v állattak először közéleti szerepet. E kis hányadban több­ség az idősebb korosztály, nyugdíjasok s ezek közül olyanok, akik más minőség-I ? y'á

Next

/
Oldalképek
Tartalom