Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1965-02-25

r«—-1 I- 14 5*/ lejtések Varga Mihály elvtárs, a Czabán Samu téri iskola igazgatója a kér. párt Végrehajtó Bizottsághoz levelet küldött és meghallgatását kérte. Az elmúlt VB ülésen határozat született Varga Mihály elvtárs meg­hívására vonatkozóan. A VB felkéri Varga elvtársat, hogy a pártbizottság felé intézett levelében foglaltakról tájékoztassa a VB-t és mondja el, hogy az utóbbi időben miért tapasztalható nála bizonyos sértődöttség. Varga Mihály elv társ ; Elmondja, hogy 1962-ben került be olyan ne gfogalmazás a Tanács és a PB anyagokba, hogy iskolájukban a bukások 3zárna igen magas. Ennek okát abban látták, hogy iskolaalapot szerveztek. Aktivá ülésen, ahol a pB-ről i3 jelen voltak, megmagyarázta ennek jelentőségét, de ennek ellenére annak idején Varga elvtárs az akkori kerületi első titkár nem hallgatta meg, hanem megbízta Könnyű elv­társat, hogy vizsgálja ki az ügyet. Könnyű elvtárs úgy foglalkozott az üggyel, hogy nem voltam jelen, amivel nem értettem egyet. Közöltem Könnyű elvtár3sal? hogy a tantestület párttitkárával nem őszinte köztünk a viszony és vártam, hogy a pártbizottság behivat é3 meghallgat. Kértem segítségüket akkor is, amikor az elvtársnőt delegálták a tanfolyamra. Erre gyorsan történt intézkedés, melyet a vezetőség választásnál tekintetbe vettek. 6 éve dolgozunk együtt az elvtársnővel, az incidens az első évben történt, de mindig vi­­^ gyáztunk arra, hogy a párttitkár személyével kapcsolatban semmi ilyen ne nyilvánuljon meg. Mint levelében i3 irta, az iskola ellen fel jelentés történt, aminek kivizsgálása miatt kijött egy tanulmányi felügyelő és csak azt a pedagógust vizsgálta, aki ellen a feljelentés történt. Ez bizonyit­­vány osztás, előtt történt 3 nappal. Nekem 3emrait nem szóltak, hogy megbeszélhettük volna a dolgot, s ebből is látni, hogy széthúzás van a tantestületen belül. Azt sérelmezi Varga elvtárö, hogy a kerület pártmunkájában gyakran résztvett, megbizták fontos, bizalmas dolgokkal é3 akkor amikor az iskolában probléma van, meg sem kérdezik, nem bíznak toeg benne. Lantos elvtárs Jelenleg ami kiváltotta a dolgot az, hogy Var^a elvtars személye ellen jött bejelentés, nem mehettünk oda megkérdezni, hanem ki kellett vizsgálni. Ila nem Varga elvtárs ellen jött volna bejelentés, természetesen megkérdeztük volna. Az ide jött elvtársak nehezmé­nyezték, hogy a matematikai osztályozásban elfogultság van, az osztályozások rosszak. Mi tudjuk, hogy a gyermekek szülei elfogul­tak, ezért küldtünk szakembert Rideczky elvtár3at, aki felügyelő is. Felügyelő akkor is kimegy, ha ninc3 bejelentés és a kivfc3gálás szabályszerű volt, mellyel a szakértő is egyetértett. Ekkor jött /£

Next

/
Oldalképek
Tartalom