Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1965-02-25

r - ~ i- 10 -másképpen fogják fel a párt politikáját. Itt kell megtalálni a helyes utat, és ez sokoldalú feladat. A jelentés meghatározza azt i.3, hogy elvileg kell erősíteni a kommunistákat, mert ezt szükségessé teszi az emberekkel való foglalkozás. Tehát nemcsak agitációs módszerrel kell elérnünk a dolgok végre­hajtását, hanem gyakorlati politikával és ehhez még sokat kell tenni. A jelentés felveti, hogy a párttagságon belül i3 jelentkeznek né­zetek, amikor az intézkedéseket meg kell tenni. Ehhez tartozik, hogy a pártonkivüliek is kritikusan nézik a ren­delkezéseket é3 egyben magyarázatot követelnek a párttagoktól és a párttagok nem mindig tudnak magyarázatot adni. A párttagok hozzáállása nem egyértelmű és egyetért azzal, amit Pataki elvtárs mondott, hogy nincs helyén a kommunista öntudat. Lantos elvtárs Sajnos vannak ilyen elvtársak, de fel kell termi a kérdést, hogy miért ilyen a párttagság hozzáállása a dolgokhoz, amikor vállal­ták a feladatokat. Hiszen az eredmények szépek, kb 40 %-kal emelkedett a termelés, az életszínvonal is ennek megfelelően, mégis azt vitatják, hogy rosszul dolgozunk. Az anyag, amit az elvtársak ismertetnek jó és világos, de ehhez mindenkinek el kellene mondania az összefüggéseket. Soheffer elvtárs ; Elmondja még, hogy mindjobban jönnok félsz inre a vallási kérdések kommunista körökben. Nem elég pillanatnyi célokért agitálni, hanem 3okkal mélyebben kell a párttagság elméleti színvonalát szilárddá tenni és ne adjunk lehelő séget arra, hogy elméleti politikánkat gyakorlattal megcáfolják. Sajnos a vallási kérdések a párttagságot /—s bizonyos mértékben megosztják, é3 úgy látszik, hogy ezek a hibák abból adódnak, hogy párttagságunk egy része nem tudja követni pártunk politikáját. Nem látják világosan mit kell tenni, ezért nincs egyetértés a párttagság között. Janza elvtára j Az anyagból arra a me gállapitásra jutott, hogy a jelentések pozití­vuma ráirányította az üzemi pártszervezetek figyelmét az ideológiai kérdésekkel való foglalkozásra és a Központi Bizottság határoza­tában szereplő elméleti kérdések megoldására hivja fel a figyel­met. Keresi a lehetőségét, hogy az ideológiai munka határozatát milyen mértékben lehet fokozni, pozitívan hozza elő a problémákat. Ehhez néhány mondatban nyilatkozik a hiányosságokról is. A megfelelő következtetések levonásához nem könnyű dolog a kérdések megfogalmazása, az elméleti munka meghatározását nem egyszerű dolog összefogni. Sok az anyagban a szervezeti elem, a módszerek stb. ezért az anyag hézagos, nem fejti ki jól a kérdéseket, a helyzetek elemzését. Nem látni jól, melyek azok a kérdések, ahol a problémák vannak. Melyek azok a kérdések, ahol a párttagság é3 a pártonkivüliek között véleménykülönbség van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom