Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1962-02-03

f n — 16 « yarga páter elvtárs: Viszont, hogy ezekben a szemléletbeli kérdésekben előbb­re jussunk, alapvető dolog, hogy a pártszervezetek le­gyenek a legkövetkezetesebb védelmezői a népgazdasági ér­deknek, - a kommunisták®; Ha kell, éz Igazgatóval, fő­mérnökkel szemben is vltatkózzanak® Nagyon jó példa itt a tagjai száméra, de a jelenlévők számára is, hogy például a Salgó elvtárs is mennyivel részletesebben, alaposabban foglalkozik ezekkel a kér­désekkel, mint tegyük fel, másfél - két évvel ezelőtt. És ez a jó, hogy most a pártbizottság, a Végrehajtó Bi­zottság is, ráirányította az igazgató elvtársnak a figyelmét, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozni kell® Molnár elvtárséknak az a feladatuk, hogy az igazgatót még tovább noszogassák, ha netalán nem megy előre® Nem szabad nekünk bizalmatlanoknak lenni® Kicsit a xn Molnár elvtárs hozzászólásából, ami a módszert illeti, bi zalmatlanság csendült ki® I^em jó dolog ez, mert kicsit szemben áll a mi pártunk vonalával, ha a végsőkig viszem ezt a dolgot^ Nem feltétlenül az a brigádvizsgálat hozza fel a hibákat, amelyek külső személyek végeznelsf. Erre példa a Bőfkonfekeié® Az elmúlt évben külső személyek voltak ott vizsgálni és a főkönyvelő, az igazgató# a párttitkár is, jól tudták ott kendőzni a dolgokat® Csak dicsérő megjegyzéseket Írtak ott a vállalatra vonatko­zólag és a héten kimentünk oda a Belövics elvtárssal ós láttuk, hogy milyen probléma van ott® Tehát nekünk olyan emberek kellenek, - akár pártonkivüli, akér párttag,’ ue becsületes legyen® És ha valakit persze rajtakapunk,* elővesszük és ha tudatos ez a félrevezetés, akkor felelős­ségre vonjuk?. De ha véletlenül történt, megmondjuk, hogy tessék máskor vigyázni® Azt hiszem, hogy a szemléletünket formáljuk, irányítsuk, hogy igazán kiépítsük .ezt a megfelelő szocialista viszonyú vezetük között, különböző vezető szervek között, - ez a feltétel® És megmondjuk egymásnak azt is, ami rossz, úgy az üzemben, meg a kerület felé is, hogy ml a jó ós ml a ross^® Ilyen értelemben javasolnám, hogy erre az elvi kér­désre fordítsanak a pártszervezeteink, meg gazdasági veze­tőink is, - különösen a kommunistavezetők - nagyobb gondot, hogy még jobban menjünk előr<&; . A határozatok, javaslatok, amiket kaptunk, az helyes® Nekünk azért a meglévő lehetőségeket kell alapul venni és a párt.ettől az általános politikájától nem akar eltérni® A tömegek ezt a vonalat támogatjákf. Kicsit a Szente elvtárs felszólalásából kicsendült, hogy mindent a felsőbb szervekre varrunk réf* Van ott Is hiba, de azért jobban a mi munkánkat nézzük® Tegnap mondta el a Kornyik elvtárs a Szente elvtárs jelenlétében, hogy ott a mosópornál rendet akarnak csinálni és rájöttek, hogy egyszerűen nem kérdezték meg a .dolgozókat, nem kérték a dolgozók véleményét, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a műszaki átszervezést® Ezt nem lehet aztán a felsőbb szer­vekre varrni$| ' " ’----------T----——— - ,----­­---­! K /1

Next

/
Oldalképek
Tartalom