Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1962-02-03

Goller László elvtárs: hogy népgazdaság szempontjából jó dolog, helyes a gépek kihasználása, több műszakba való működtetései* Különösebb problémát'nem jelent, mert az ember tanult politikai gaz­daságtant® De amikor az embert saját magát érinti, hogy nem egy műszakban jövök, hanem több műszakban, akkor elő­ször saját magát kell meggyőzni és megértetni, hogy ez mórt jó, mit fog eredményezni, aztán né ggyőzni a kommu- ' nistákat ós a kommunisták közösen meggyőzik az embereket5* Ez egy nagyon nehéz probléma® Amikor mi vizsgáltuk az elmúlt esztendőben a Budapesti pártbizottság határozata alapján az állóalapok kihaszná­lását, azt állapítottuk meg, hogy az 1960* szeptember óta eltelt időszak alatt a kapacitás - beleértve a cél­gépeket is, - $,6 óráról 11 órára emelkedett* Az igaz, hogy nem tudtuk a saját magunk által előirt célt elérni, a 12 órát®! Most móg nem vettük vizsgálat tárgyává, de var**# ahol már túlhaladtuk a 12 órát is® Nagyon jó szakemberek, műszaki vezetőik is, akik értik a szakmájukat, értik mit jelent uj gépeket dolgozni, de rógi gépekhez voltak szokva, nehéz megváltoztatni a gon­­dolkózásl módjukat®] Sokat segíthetne a jármüvek specializálása egy-egy javító vállal a tlaSg»:Ezen a területen is lehetne véleményem sze­rint gyorsabban előremenni!* Sok olyan jármű van móg, amit elapróznak ós apró szériákban adják ki a vállalatoknak gyár­tani®! Pataki Béla elvtárs; Nekünk figyelembe kellett vennünk, honnan Indultunk, hol tartunk ós mik az elképzeléseik a vállalatoknak® Megpró­­báltuk rögzíteni® úgy érzem, hogy ezt sikerült!* A módszert illetően felvetette Molnár elvtárs, nem helyes, hogy a vállalat emberei tárták fel a problémákat® Megmon­­dorf* hogy ez egy kicsit optika kérdése® olyan becsülete­sen, őszintén ós kedvezően tárták fel á problémát, hogy javasolom további módszernek is® Sőt, javasolom, hogy a pártvezetőség külön is tárgyalja meg a járműről készült jelentóst* Mert mi összehoztunk egy adatgyűjtést, - ide nem lehetett 150 oldalt hozni* Ide a lényeget kellett ne­künk összehozni, leszükiten#* Én meg is dicsórnóm azokat qz elvtársakat, mert nem elégedtek meg a művezetők gép­­jélentósóvel, hanem nagyon helyesen, elmentek a bérelszá­molóhoz, megnóztók, kontrolálták ós kimutatták óraszám szerint, hogy mi az eltérés* Nagyon helyes a jelenlegi statisztikai rendszerünk, vagy adatgyüjtósünk, emellett többre nem képesek, egyet tehetnének meg, hogy odaéllnak maguk minden gép melle® A másik dolog, hogy nem az egyik gyárból a másik gyárba küldtük, mert ez elhúzódott volna® Ahhoz, hogy ott nagyon alaposan ők tárják fel egy idegen vállalat emberei# nem lett volna llyan tökéletes ós nagyon elnyúlt volna® Mind­egyik vállalat becsületesen, őszintén tárta fel a dolgokat*- § / u AG 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom