Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1962-12-07
r~ w ; ' —* í te11' J Lehoczky Gyuláné elvtársnő: | Kelemen elvtársnak: minden vállalatnál megvan a megfelelő | bárszabályzat, Egy-egy norma megbeszélésénél a szakszervezeti bizalmi hálózatokat is kapcsolják bele ebbe a munkába. Sok j esetben előfordul, hogy egy-egy üzemrészben elérnek egy ma-1 gasabb %-ot ós másnap a normások megjelennek.. Ezért kell rnindj annyiunknak harcolni azért, hogy minden üzemben megfelelő intézkedési tervek legyenek. Véleményem szerint, - ahol én kinn j voltam az üzemekben, a társadalmi szervek részt vesznek ezek-I ben a munkákban. Az a inegállapitásom, hogy az üzemekben a j 22-es rendeletet jobban ismerik a dolgozók mint talán mi. I Varga Péter elvtárs: A megállapításom az, hogy fel kell figyelnünk arra, amit Kelemen elvtárs elmondott a hozzászólásában. Az utébbi években [ ezen a területen látni javulást. A rendelet végre lett hajtva ró és ennek szellemében folyik tovább a munka. A normákra ezután is igen nagy súlyt kell fektetnünk. Amit mi elértünk a tér| melókenysóg területén, elsősorban a fegyelem javulásából értük I el* Nekünk a távlati célunk nemcsak a munkaidő jobb kihasználása, jövőre a termelékenységet a müszakiszervezettsóg növelésével, a technikai megváltoztatással kivánjuk elérni, | Lehoczky elvtársnő összefoglalójával egyetértünk. A túlórákkal nekünk foglalkoznunk kell a jövőben is. Harcol| nunk kell az ellen, hogy valahol állandó jellegűvé váljon. A Borkonfekcióhoz az ott felmerült problémákhoz azt szeretl ném hozzáfűzni, hogy kérjék ki a szakszervezet segítségét is I a munkájukhoz. A Bőrkonfekcióban elég sok átcsoportosítás történt. ró a határozati javaslatot azzal, amelyet Kelemen elvtárs elj mondott, ki lehet bővíteni. A-határozati foglaltakat a kiegá| szitéssel együtt fogadjuk el. I • P.V.B. a jelentést ós a határozati javaslatot | - a kiegészítésekkel - elfogadja. Harmadik napirend: a./ A választások politikai és szervezeti \ előkészítésének terve. I Előadó: Szigeti Imrénó elvtársnő. \ Valachi Gyula elvtárs: Az agitációs munkának a jobbátételéhez szükséges az, hogy | több pedagógust ós jól képzett pedagógusokat is beállítsunk | erre a munkára. Az "A" pontnál azt javasolom, hogy Juhászné elvtársnőt kapcsoljuk bele ebbe a munkába. j Dr. V^ss semmiféle ilyen jellegű munkát nem végzett. Most sem { akar ilyen munkában dolgozni. Olyan, embert kellene beállítani, akinek komoly elgondolásai vannak. Bihari Gyulát javasolják ________________ y/r ' * [ -J