Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-10-27

j— — I ! J Pr6„1 Kár oly oIv tár s; : A decentralizálást illetően; a fennálló rendelkezések értelmében tudott az, hogy Budapesten üzemet, 'fejleszteni nem lehet. Ez adta a felettes szervünknek azt az elgon­dolást és abból indul ki, hogy a Medicolor, amely kite­­lepitérire került Fűzfőre, ennek a gyártelepét a Vegyimű­veket Szerelő Vállalat birtokba vegye és ennek a fejlesz- * tűsével igyekezzen a saját1 fejlesztését megoldani. Korábban készült egy 131 millió forintos beruházási program a Vegyiműveket Tervező Vállalat részéről, mely azt céloz­ta volna, hogy egy úgyszólván szűz területen a Vegyiműve­ket Szerelő Vállalat ezzel a beruházási összeggel egy kor­szerű, megfelelően központosított üzemet létesítsen. „Erre az előbb elmondottak alapjár nem volt lehetőség. Tehát, mint ahogy a beszámolóban is utalram arra, hogy annak az elő­feltételei sajnos nincsenek meg, hogy egy központosított, centralizált műhelygyártó egységet létesítsünk, ezért vált szükségessé ez az u.ru decentralizált fejlesztés, ami ma­gában foglalja a Mázsa utcai műhelyünkben bizonyos mérvű te fejlesztését, a megkapott Medicolor területén lévő épüle­tek bizonyos átalakításával történő fejlesztést és igy Kazincbarcikán egy használaton kívüli épületnek a gyártó­műbe Ily á történő átalakítását. Ez kétségkívül nekünk igen komoly nehézséget okoz. Lényegesen jobb helyzetben lennénk, ha korábban megvalósulás történhetett volna, tehát ha egy •központosított mühclygyártó részleget tudtunk volna kiala­kítani. Sajnos es nem megy, tehát®jelen pillanatban csak ezt a megoldást tudtuk választani. Pontosan ennek a könnyítése érdekében merült fel sz, - felettes hatóságunk részéről, - hogy 1963-ban Szeged tér­ségében ::gy vegyipari gépgyártó üzemet létesíthessünk. Hogy ez végeredményben mog fog történni, azt hiszem, ma még nem tudnák konkrét választ adni. Kétségkívül nagyon helyes lenne, ha ez megtörténhetne. Tehát"erre a decentra­lizálásra sajnos az ilyen körülmények késztették a válla­latot , illetve felettes hatóságunkat is, mert lésképp ezt megoldani nem lehetett. ’ te Itt felmerült a szerelőcsarnok kérdése. A szerelőcsarnok tervezését az Ipari TorvozS Intézet közösen ^‘Vegyiműve­ket Tervező Intézettel végzi, még pedig ebben az évben ennek el koll készülnie ás úgy néz ki, hogy erre minden lehetőség megvan, ügy, hogy a jövő évben nem saját rezsi­ben, hanem kivitelező vállalattal végeztetjük el ennek a csarnoknak a felépítését. .Mint mondottam, a csarnok fel­építése után a vállalat, - illetve csak a Medicolor telep - termelési terve évi viszonylatban 25 millió forintra emel­kedne. Hogy milyen anyagi megtakaritást jelentene a centralizált üzem, erre számokban ném tudnék most Nyilatkozni. Nyil­vánvaló , hogy'ennek komoly eredménye lenne forintártők­ben, de ha csak a szállítást veszem alapul, ez is egy te­temes összeget tesz ki. A központi raktárunk a Medicolor • / • ‘ J —------------------------------------------------------------------------------------------------------------ -----......... j

Next

/
Oldalképek
Tartalom