Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1961-05-26
i 1- 2 -Első napirend: A kerületi KISZ Bizottság irányitó- ós nevelő mun~ kája, a KISZ I. Kongresszusának tükrében. Előadó: Gyimesi Lajos elvtárs a KISZ Bizottság titkára, a pártbizottság tagja. Varga Páter elvtárs felkéri Gyimesi Lajos elvtársat, az első napirend előadóját, amennyiben az anyaggal kapcsolatban kiegészítése van, tegye meg. Gyimesi Lajos elvtárs: Határozati javaslatot mi nem irtunk ehhez az anyaghoz. A kerületi küldöttértekezlet, amely múlt óv novemberében volt, az hozott határozatét és azok a határozatok érvényesek egész évre folyamatosan. Nem akartuk megduplázni ezeket a határozatokat. Varga Péter elvtárs felkéri a jelenlévő elvtársakat, hogy az anyagte gal kapcsolatos kérdéseiket tegyék meg Gyimesi elvtárs fele. Szente Ferenc elvtárs: "Kerületünk ifjúsága szilárdan áll pártunk, Kormányunk politikája mellett, s ezt munkájával, magatartásával bizonyítja is" - Írják a jelentésben az elvtársak. Javasolnám ezt módosítani úgy, hogy vagy nagy rásze, vagy egy része, mert azt hiszem, 'hogy teljes egészében azt nem tudjuk teljes lelkiismerettel állítani. Mi az oka annak Gyimesi elvtárs, hogy "még többet Kell kijárni szervezeteinkhez és a "KISZ munkájának irányításában helyszíni, gyakorlati segítséget adni"? Nem jé a kapcsolat a KISZ szervezetekkel? Nem elég segítséget adtunk a munka megjavításához? Itt az anyagban leírjátok, hogy a V.B. nem függetlenített tagjainak növelni kell a vitakészségét. Úgy látjátok, nem eléggé aktivak, nem eléggé szólnak hozzá az anyaghoz. Miben látjátok a hibát, hogy ez fennáll, hogy nem tudják aktivizálni magukat a függetlenített tagok? "Azt még nem lúdtűk elérni, hogy a kerületi KISZ Bizottság többsége rásztvegyen oz irányító, ellenőrző munkábanV "Ez a V.B. hibájából adódik." Mikor ismertétek fel ezt és tettetek-e már ennek érdekében valamit, ha igen, akkor milyen intézkedéseket? Valachi Gyula elvtárs; "A KISZ kollektívák kivetik maguk közül azokat, akik fegyelmezetlenek, vagy azokat, akik a szervezet pénzéhez nyúlnak. Mint pl. Baclier Károly a Kötöttárugyárban, és Lengyel Györgyöt a'Bőr- és Müanyagfeldolgozd v-nál." Erről többet kellett volna irni, mert nem vagyok erről tájékozódva. Nem volna-e helyes egy néhány szét szólni a Gyimesi elvtársnak arról, hogy itt nagyon jé kezdeményezése volt a KISZ-nek, hogy a Tanáccsal összekapcsolta a. munkát. Az ifjúság nevelése szempontjából nem mellékes az, hogy ez a munka hogy fog kibontakozni. /* / • A _ - ^ ‘ " — ___