Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1960-11-11

1 ljpr^'ntaNRIab j ■ 1 f ' -2-A sport szereteti, a. bajnoki érmék, a. dicsőség, a sportígyesület ós t végső soron a haza és a nép szeretető ösztönözze az embereket, A sportnak segítenie, nem pedig hátráltatni kell a termelést. Az iskolád testnevelésen és sporttevékenységen keresztül fejlődik a tanulok'„szervezete és'olyan tulajdonságokkal lesznek felruházva, amelyek a szocialista ember tulajdonságai. A tanulókat egészséges- ’ testtartásra, célszerű és szép mozgásra, a közösségért való helyt- • állásra, a nehézségek leküzdésérea kitűzött cél elérésére, a folya­matos' munkára, az aktiv és önkéntes sporttevékenységre kell nevelni. Végső oél, hogy mint felnőttek, a megszerzett fizikai és jellembeli tulajdonságok alapján életfeladataikat meg tudja* oldani. A oárak és követelmények megvalósítása döntő módún függ a vezetők és nevelők munkájától. Feladatuk és felelősségük nagy. Járjanak élen" az erkölcsi normák betartásában és követeljék meg azok betartását. Ezt úgy érhetik el. ha a szakmai oktatás közben az erkölcsi és poli­tikai nevelés követelményeinek is eleget tesznek. Kerületünkben az erkölcsi-politikai nevelés terén az almait évekhez viszonyítva lassú haladás eszlelhető. ű sportolók munkához viszonya javult. Már nem ritka ez. hogy a kerü­leti sportolóink kitüntetett dolgozók is. Pl. Fekete Elemér a Jármű­felszerelési gyár kiváló dolgozója,'vagy Ee Petris István kézilabdázó .. jó munkájáért kitüntetést kapott. Roller Mária a Testvériség tornásza kiváló vasutas Az elért haladás mellett sok nóg a javitani való. Az edzők és nevelők, de általában a vezetők főleg szakmai kérdésekkel foglalkoznak a iáté— \ kos értekezleteken. Kevés időt használnak fel az erkölcsi- politikai I nevelésre. Keveset és hatástalanul foglalkoznak pl. a társadalmi tulajdon védel­mének fontosságával, pedig ez égető kérdés, nert a sportolók ehwósze nem kíméli a társadalmi tulajdont képező sportfelszerelést tárgyak ' épségét, sőt rongálják azokat. A nagy értéket képviselő és sok társa­dalmi munkával épített sportpályát es tartozékait sem óvják, nem vi­­gyáznak épségere, ~ Ji apmiio„ldküagyüéi/ze”-táTof'7-iauú-iauaag-áí„ a—taraadaImi munkáktól még L ’portpályájuk fejlesztése érdekében sem tevékenykedtek. Kivételt ke­lteznek a Testvériség súlyemelői, akik testületileg vettek részt a társadalmi runkákban* sőt egységesen vonultak fel a lágymányosi vér­­sárváros épí bési munkálataihoz is . A Bőr és Müanyegfeldolgozó Válla­lat kézilabdaosapata rendszeresen és szervezetten vett részt a társa­dalmi munkákban. Ez nem mondható a Vállalat labdarugó csapatára© Kifogáselható sok sportoló fegyelmezetlen és modortalan magatartása a sportpályákon és azonkivül is. A srortegyesületek vezetői a sportszerűség ós a bajtársiasság ellen vétőket, ha ° meggyőzés eszköze hatástalannak bizonyult, súlyosabb fegyelmi büntetéssel igyekeznek javító hatást elérni. Pl. az" Olajgyári nportégye:süleT“vézefősege Fgyakori durva és fegyelmi z^tlen spor­tolása miatt hosszabb időre eltiltotta a bajnoki mérkőzésektől. A Testvériség vezetősége - mert klubtársaival összeférhetetlen maga­tartást tanúsított - meg az edzésektől is eltiltotta f.Qv. kézilab­dáét, T,~t és társait a éasas vezetői hosszabb időre eltiltották a iát éktől sportszerűtlen életmódjuk miatt. A fiatalság között tanúsí­tott romboló magatartásuk miatt 3 ifi sportolót még a válva látogatá­sától is eltiltott a Vasas Sportkor vezetősége* Ugyancsak"ez az ogye­—i

Next

/
Oldalképek
Tartalom