Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1960-05-13

%aj^e3»g*, 3 3 I- 4 ■ Ezt tudják ás azért tanulnak,technikumba, tanfolyamokra járnak. Brigádjainknak tekintélye- van / máj ugyan nem mindnek ! / sok esetben nagyobb mint egyes műszaki, vezetőknek. Brigádjaink már nem csak a termelés növekedésére tesznek felajánlást, Sok brigádnak ilyen vállalása nincs is. De vállalják, hogy újítanak, uj technológiát vezetnek be, hogy takarékoskodnak és az ilyen gazdasági vállalások mellett azt is,hogy kollektiven, szocialista módon élnek,ta­nulnak és dolgoznak I Sőt tanítanak is I A szocialista brigád vezetők abban is különböznek más gazdasági vezetők­től,hogy ők nemcsak vezetnek, irányitanak, de nevelik is a brigád tago­kat-. Az általános politikai, gazdasági célkitűzéseken kivül kerületünk bri­gádjai mér alakulásukig/or sajátos, üzemi célokat is kitűztek maguk óié. pl: a ^portszoráru Gyár május l.-re kívánta befejezni 3 éves tervét, A brigádok c-zt^a törekvést konkréten felkarolták ás azt is megjelölték, hogy mit kivannak ennek érdekében eenni., stb, A brigádok tervszerű vezetéséhez elengedhetetlenül szükséges, a jól ve- > ( zctett brigádjfcx3#fce., ’ A kerület üzemeiben működő brigádok naplói külsőre is, de főleg tartai milag igen sokfélék. Általában mind tartalmazza a brigád névsort, fel­tüntetik a brigádban végzett funkciók felelőseit, a brigád-szerzodást, a fontosabb eseményeket és az elért eredményeket. Legszebbek,lcgmaradan*­­dóbbak és legtartalmasabbak a Jőr -és Műanyag feldolgozó Vállalat bri­gád aaplói. Hiba az, hogy jelenleg 49 szocialista brigád címért küz'dő munkacsoport­nak nincs még brigád naplója. Ez megnohiziti e brigádok kiértékelését. Számszerűen ezt az alábbi táblázat mutatja;• k— •Olaj: 16 brigádjának 16.db, naplója van Bőr : 44 " 44 " " « Landler 62 » 20 " " " Mód icolor 4 " 4 » •" " Sport 10 " 5 " " ” Kötő 33 " 33 " " " Jármű ' 6 " 6 » " " Vili-Mez: Q " " " »_ Összesen: 184 " 135 11 " " A Landler J. Vállalat szakszervezeti .izotts-ága a közeli nnpokbai val >•■ mennyi brigádja részére egységes brigádnaplókat fog kiosztani, — - - 1 J

Next

/
Oldalképek
Tartalom