Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1959-06-29

> d Ilii—1 í "Szigorúan Titkos" 1 £ i* KliJGí'SZIT 8 A V.B. ANyÁGHOZ. t) j' A Honvédéi írd Tanács kivonatos ismertetései. A H.T. 1959 február 12.-i ülésén megái lapította, hogy az ország légol­­t almának jelenlegi felkészültsége nem felel meg a lakosság atom, bio­lógiai ós vegyi fegyverek elleni védelmével kapcsolatos követelmények­nek, továbbá, hogy az állami, társadalmi és szövetkezeti szervek - fő­leg tájékozatlanságuk miatt- még nem megfelelően vesznek részt azoknak a feladatoknak megoldásában, amelyek e téren nájuk hárulnak. Annak érdekében, hogy gyökeresen megváltozzék az ország légoltalminak felkészítési munkája, a HT. határozatok*fhozott a légoltalomra vonat­kozóan. Ezekkel - többek között - elfogadta az országos légoltalom kiépítésének alapvető szabályairól szóló tervezetet és elrendelte an­nak meghatározott körű közzó tételét, utasította valamennyi állami, társadalmi és szövetkezeti szerv vezetőjét, munkaterületén a lógóit ál­lommal kapcsolatos feladatok maradéktalan és kellő időben történő vég­rehajtására, valamint a szükséges légoltalmi vonatkozású szabályzatok kiadására és egyébb intézkedések megtételére. A határozatokat aláírta* Dr. Münich Ferencz elvtárs a H.T. elnöke és Horváth Mihály vezérőrnagy, a H.T. titkára. I. Általános rósz. %j/ A lógoltalom érdekében olyan üirülményeket kell létrehozni, melyek V lakosáig védelmének, a termelés folyamatosságának, a személyi és a vagyoni karok elhárításának, csökkentésének biztosítására egya­­_ ránt alkalmas ük. H./ Alapvető feladatok: a./ lógoltalom hatósági és önvédelmi /üzemi, lakóházi/ szerveinek létrehozása és készenlétének fenntartása. b./ A beosztottak kiképzése, a lakosság általános ós kötelező lé­goltalmi tájékoztató oktatásban való részesítése, valamint a légoltalmi gyakorlatok megtartása. c./ Műszaki intézkedések kidolgozása és megvalósítása a lakó, ipa­ri, illetőleg egyébb gazdasági területeken. //, Légoltalmi létesitmónyek kxi ópitése, a lakosság, a Párt éj fi ill ami szervek, a fontosabb üzemek, intézmények védett elhe­lyogésérs. a légoltalmi erők és eszközök készenlétbe helye­zésére, irányítására éa működőképességének biztosit ására. Riasztásra és elsötétitésre vonatkozó intézkedések megvalósí­tása. f./ Légoltalmi operatív tervek kidolgozása országos és helyi vi­szonylatban az ország fegyveres védelmének Idején az egyes üzemek berendezésének, felszerelésének, elszállítására, ille­tőleg egyes helyiségekből a lakosság eltávolítására Aiüritcs/ a kárhelyen végzendő munkáknál légoltalmi együttműködés. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom