Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1957-07-20

;HÍ *>■ > ll H1 Wf ü ! ! *m Q *m Meg kell azonban állapítanunk, hogy a lakóbizottságok egyes tagjai passzivitásban vonultak. Ezt a következtetést magatartásukból, mun­kájuk ellanyhulásából vonjuk le. Elfoglaltságra, idős korukra hivat­koznak és sokan lemondanak közülük. - szerint 26 lakóbizottsági tag, valamint 17 V. B.-lakóbizot *sági összekötő. Feltehető, hogy magatartásuk mögött a Part és a Kormány intézkedése­ivel szemben bizonyos meg nem értés húzódik meg. * Meg kell azonban mondani azt is, hogy sok jelenség van, ami joggal hangolhatja le a lokébizottságokat, ill. ezek tagjait, - még olyano­kat is, akik nem vonultok passzivitásban, hanem továbbra is igyekez­nek eleget tenni kötelezettségeiknek. Hivatásuk gyakorlása közben sok probléma merül ugyanis fel, -lynek megoldásában tehetetlenek /: pl. a lakásproblémák, az utca portalaní­tásának és tisztaságának problémái, stb,j/ Ezek a jelenségek joggal szegheti kedvüket. Lehangolóan hat rájuk a lakosság részéről sokszor tanúsított ellen­séges magatartás, va„y meg nem értés. Főleg olyankor találkoznak ilyen mcgnyilatkoztatásökkal, ha valamely nyilvánvalóan valótlan adatot tar­­talamzé igazolást nem hajlandók kiadni, vagy ha egy irreális követelé­süket nem teljesítik.- Nincsenek tekintettel a lakok továbbá n lakó- / bizottságok által megállapított hivatalos órákra sem, s pl. akárhány­szor éjjel keresik fel a lakóbizottság tagjait, s kérnek tőlük igazo­lást, aláírást. Egy konkrét visszásság továbbá az, hogy a Tanács közreműködésével a lakosság által a MÁV-telepen választott lakóbizottságok ki vannak szol­gáltatva a MÁV-telepi gondnokság kénye-kedvének. A gondnokság ugyanis nem egyszer keresztezi a lakóbizotts''gok helyes intézkedéseit/: pl. erre c május l.-i dekorálás meghiúsítása.:/ A lakóbizottságok munkáját azonban nemcsak a közönség illeti meg nem értéssel. A hatóságok részéről is találkoznak ilyesmivel. A tanács ^ pl. nem tudja biztosítani, hogy a sok ingyen végzett össze Írási mun­ka mellett részesítse'őket a jelentős anyagi ellenszolgáltatással já­ró haszonállat összeírásában. Hiba, hogy a rendőrség sem részesiti a lakó bizottságokat kellő támo­gatásban. Ha valamely szabálytalansággal kapcsolatban feljelentést tesznek: a rendőrség intézkedése nem eléggé radikális a renitensek­kel szemben.- Megtörtént az is, hogy egy lakóbizottsági tag felje­lentést tett a rendőrség' egyik közegének egy lakótár; ellen, aki az úttestre öntötte ki a hamut. A rendőr két tanút követelt állítása bi­zonyítására . Ha pedig lakóbizottsági munkája gyakorlása közben valami sérelem /:becsületsértés, rágalmazás, testi bántalmazás, stb.:/ őri a lakó­­bizottsági tagokat: nem kapnak megfelelő támogatást a hatóságok ré­széről. Áll ez a rendőrségre is, de a bíróságokra is. Tény ugyanis, hogy a hatósági közegként eljáró lakóbizottsági tag a hivatalos birói álláspont szerint nem részesíthető a hatósági közege­ket megillető védelemben s igy, ha munkája gyakorlása közben ért sé­relmével bírósághoz fordul-, a bíróság a lakóbizotts ági tagra s érel­me s cselekményt nem minősíti hatósági közeg elleni erőszaknak, s csak nr.gánfélként áll a sértett lakóbizottsági tag a legtöbbször ügyvédi segítséget igénybevevő sértő féllel szemben, i rA J 1 J

Next

/
Oldalképek
Tartalom