Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1985-01-15
í ' -— 1 7 “ lhangvételét, sok az általános elvi megállapitás, a feladat, kevesebb • 1 a korábbi helyzethez történő viszonyítás, a mélyebb elemzés. Nem tárja fel az okokat, melyek a XII. kongresszus határozatainak végrehajtását nehezítették. I. A nemzetközi helyzet, külpolitikánk Egységes véleményként fogalmazódott meg, hogy pártunk helyesen itéli meg a nemzetközi helyzet legfőbb mozgását, jellemzőit, egyetért az irányelvek megállapításaival. Külpolitikánk a lenini elvek alapján megfelel népünk érdekeinek, a szocialista közösség céljainak, az egyetemes emberi haladást szolgálja. A párttagság, a dolgozó tömegek féltik a békét, aggasztónak tartják a politikai és katonai enyhülés megtorpanását, a helyzet romlását. Elítélik az agresszív imperialista körök kísérleteit a katonai erőegyensúly megbontására. Nincs háborús hisztéria, de a háború lehetősége, veszélye nyugtalanságot kelt. A háború elkerülése reális biztosítékot ad a Szovjetunió politikai, gazdasági, katonai ereje, a szocialista közösség összefogása, az emberiség békevágya. Nagyra értékeljük a KB, kormányunk erőfeszítéseit, a békés egymás ' mellett élés politikájának következetes megvalósításában, a béke védelmében, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében. Védelmi rendszerünk szüntelen tökéletesítése nagy terheket ró a népgazdaságra, és kedvezőtlenül befolyásolja az életszínvonal alakulását. A szükség szerű lépéseket az imperialista országok esztelen fegyverkezése kényszeríti ránk. Népünk vállalja az áldozatokat, mert biztos abban, hogy ezzel a béke megőrzését segíti elő. A szocialista országok érdekei és az egyetemes emberi érdekek egybeesnek. A haladó mozgalmak támogatása továbbra is együtt kell, hogy járjon hazánk belső lehetőségeivel,a létező szocializmus felsőbbrendűségének bizonyításával, figyelembeveve a nemzetközi t erőviszonyok realitásait és a béke biztosításának elsőrendű fontoss ag at. . A* l J