Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1984-07-31

r ~i- 11 -Kifogásolják, hogy gondjaink megoldását túlzottan az elvonásokra alapozzuk, Ez elsősorban a bérből és fizetésből élőket érinti ked­vezőtlenül, mig más réteget kevésbé. Akik értéket nem hoznak létre, milliomosokká válnak, viszont a szocialista szektorban dolgozók közli 1 többen megélhetési gondokkal küszködnek. Párttagságunkat nyugtalanítja a nemzetközi politikai helyzet, a feszültség növekedése. Aggódik a belső problémák láttán, élesen itéli el a szocializmustól idegen magatartást, az erkölcstelenséget, a fegyelem lazulását. Nehezen tudják elfogadni az áremeléseket.- A párttagság döntő többsége fegyelmezett, a fegyelmi felelősségre voná­­sok száma nem emelkedett. Évente 28-3o főt érint. A tagdíjfizetési morál kerületünkben évek óta jónak értékelhető./98$/- A kerületi párttaglétszám 1983-ban elérte, majd meghaladta az 5*ooo főt a kongresszus óta mintegy-50© fővel emelkedett. Főként ipartelepülés, nyugdíjabekerülés és párttagfelvétel kapcsán. /7.sz.melléklet/- A tagfelvételi munka állandó nehéz küzdelmet igényel, A pártszervezetek nagy többsége tudatosabb, tervszerűbb neveléssel biztosította az ütemes felvételt. 1982. évben a növekedés ütemében és a felvételek összetételében elmaradt a korábbi évek eredményeitől, ezen 1983-ban javítani, tudtunk. A pártba felvettekkel - 732 fő - erősödött a párt, szociális össze­tételük lényegében tükrözi a kerületben foglalkoztatottak összeté­­telét. Továbbra is kiemelt figyelmet kell azonban fordítanunk a fizikai munkások és fiatalok felvételére. /8.sz,melléklet/ Az elmúlt években nőtt a pártból kilépők, töröltek száma - 247 fő - többségük nyugdíjas /72 //', a. munkások aránya /2o//. A kikerülések elemzésével ma már ugyanolyan rendszeresen és elmé­lyült en foglalkozunk, mint a tagfelvételekkel.- Az SZH-s és régi munkásmozgalmi multu. elvtársakra megkülönbözetetett figyelmet fordítunk. Szociális körülményeik, ellátásuk javítását folya­matosan kezdeményezzük. Ebben jól segítenek a 11 fős "Veterán Bizott­ság" és a körzetek /7.sz, melléklet/ Úgy ítéljük ipeg, hogy döntő többségük rendezett körülmények között él. Gondot idős koruk, egészségi állapotuk jelent.- / -l t7 i L ._______ . J

Next

/
Oldalképek
Tartalom