Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1983-11-01

r ”i " 6 -Az olhiult évek során változtak a megbetegedés i viszonyok, igy pl. csökkent a nőgyógyászat ás az orthopaedia beteg­­forgalma, megnöveUedtek viszont pl. a rheumatológiai fel­ada t ok. Az uj feladatokat saját erőből belső átcsoportosítással ol­lót tűk meg, igy történt a tüdőgondozói és szemészeti óra­szám növelése, illetőleg a teljesen uj cardiológiai rendelés ki alakitása. A szakrendelő osztályainak műszerezettsége megfelel a kor­szerű kivánalmaknak, az orvosi igényeket.óvek óta ki tudjuk elégíteni. 43 felnőtt körzeti állásunk van szervezve, ezek be vannak töltve. A lakosság mozgással kapcsolatban ez év során a XV, kerületi Tanács engedélyével átcsoportosítást hajtottunk végre és ezzel arányosítottuk az orvosok terhelését. Jelenleg naponta 23-30 beteget kell egy körzeti orvosnak ellátnia, mód van tehát foglalkozni a betegekkel, tájékozódni ás a gondozá­si feladatoknak is nagyobb hangsúlyt adni. Körzeti orvosok a XV. kerületből közvetlenül az I. és tl.sz. belgyógyászati osztályunkkal állnak kapcsolatban. Ez a kapcso­lat szakmailag kifogástalan, helyenként emberileg is tartalmas. Betegelhelyezósi nehézségek megszűntek, a nem sürgős betegnek is átlagban 2-3 napi várakozás után tudunk lolyet adni. ^ Az előzőek elmondhatók többi osztályunkra is, a sebészeti szakmákban az orvosok fargó-rendszerben dolgoznak, van módjuk a beteg sorsát mind a járó, mind a fekvűellútásban nyomon kö­vetni . fii gyermeklakosságot elsősorban a 20 gyermek-körzeti orvos látja el, a színvonalas munkát jellemzi, hogy az elviult években a vizsgálatra került betegeknek csupán 2-3 %-át kellett kórházi osztályra beküldeni, a többi gyógyítását otthonukban is el­lehetett végezni. Ebben az Öt&es tervben javítottuk a betegek ős a dolgozók körülményeit azzal, hogy felújítottuk 3 felnőtt és 2 gyermek­­körzeti rendelőnket, ás az elmúlt hót év során minden rendelőnk­ben elvégeztük az esedékes tisztasági munkákat is. . / . _ ” J

Next

/
Oldalképek
Tartalom