Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1978-12-15
r n •0 m *• 2 — A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy ozelc a döntések jól segítették a kongresszusi határozatok gyakorlati megvalósítását. Végül a kongresszus óta mogtott ut fontos tapasztalata, hogy nagyobb figyelmet koll fordítani a határozatok végrehajtására, a kadermunka főjlösztésérő. A megoldásra váró tennivalók közül a KB áprilisi ülése különösön a gazdasági kérdésokot ömölte ki. Pártunk Központi Bizottságának ez év december 6,-i ülésen részletesen áttekintette gazdasági épitőmunkánk jelenlegi helyzetét, az 1978. évi gazdasági tervek várható teljesítését, elfogadta az 1979. évi népgazdasági terv irányelveit és határozatot hozott a munka javítására. Először arról kívánok szólni, hogy az V. ötéves terv első 3 esztendőjóbon milyen eredmények tükrözik dolgozó népünk szorgalmas munkáját. Az ötödik ötéves terv első három évében országosan:- a nemzeti jövedelem növekedésének előirányzatait a tervhez közel teljesítettük. •* Az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar és a közlekedés időarányosan teljositetto a termelési előirányzatait.- A termelés növeléséhez csökkenő létszám állt rendelkezésre, igy az élőmunka termelékenysége nőtt.- Ami az életszínvonalat, az életkörülményeket illeti, itt is a tervhez közolálló eredményekről szólhatunk. Országosan a lakásépítés, a gyormokintózmények, iskolai tantermek, kórházi fejlesztések időarányosan teljesültek. A kerület üzemei az elmúlt 3 évben lendületesen növelték termelésüket. Az éves növekedés üteme 8-9 %, amely meghaladta az országos átlagot. Az ipari egységek tormeléso értékbon számolva 3 év alatt 20,3 %kai nőtt, a kereskedelmi vállalatok forgalma 18,9 %-kal. Mind az ipari termelés, mind a forgalom növokodeso meghaladja a tervesottet, az V. ötéves terv -kerületi- időarányosan teljesült. Ugyancsak őzen idő alatt jelentősen emelkedett a dollár elszámolású és a rubel elszámolású export tormolés. Ezzol egyidejűleg emollcedott az import, nmihon tiszta holvzotot a jelenlegi elszámolási rendben nem tudunk teremteni.~ "j 1 !