Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1978-12-15

Nagyon sok éven keresztül küzdöttek a vállalatok, hogy önálló­ságuk növekedjék, ezt a gazdaságirányítási rendszer lehetővé is tette, azért ennek is következménye, ami a gazdaságban lét­rejött. Nem tehetünk sem erre, sem arra szemrehányásokat, hanem ami létrejött, azt mi hoztuk létre és ezt a helyzetet együtt kell megváltoztatni. Ha az akarat meg van az jó, de még kevés ha nem társul cselekvéssel. A kommunisták szerepe ebben a cslekvésben nagyon nagy. Ha a kommunistákat a példamutatás fogja jellemzni,- ami most is sok kommunistát jellemez- és ez lesz hatással, mint mozgósitó erő, akkor rendezzük sorainkat. Azt is el kell mondani, hogy a kommunistáknak az áldozatvállalásban is többet kell tenni az eddigiekhez viszonyítva, mi mutassunk elsősorban példát. II. napirend A kerületi PB 1979. évi munkaprogramja és a kér. PVB 1979.1.félévi munkaterve /Javaslat/ A PB a munkaprogramra és a VB munkatervére vonatkozó javaslat­tal egyhangúlag egyetértett. III. napirend A VB két PB ülés között végzett munkájáról tájékoztató Elek et.: A kér. PVB, - augusztusi PB. ülés óta - végzett munkájáról; A munkatervnek megfelelően - 8 alkalommal ülésezett. 1./ 1978. IX. 7.-i ülésén tárgyalta : * a./ - A IV-XV. kér. ügyészség jelentését a törvényesség betartásáról a XV. kerületben: A PVB. megállapította:- az ügyészség gyakorlati tapasztalata szerint a kerület­ben törvényes rend van, a közbiztonság helyzete jó,- az elmúlt időszak gyors fejlődése, a lakosság megkétszerező­dése a bűncselekmények számának növekedését is jelentette,- ennek ellenére - a kerület bűnügyi helyzete - más kerület­hez viszonyítva - kedvező. r n-14-/r j

Next

/
Oldalképek
Tartalom