Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1978-12-15
Az 1979. évi feladatok megoldása nemcsak az üzemekben, hanem az államigazgatás területén is nehezebb lesz. Igaz a napi feladatok mellett minden erőt oda kell forditani, hogy eredményesen tudjuk befejezni az 1978, évet és meg tudjuk oldani az 1979. év feladatait,A XV. kerületi Tanács dolgozói vállalják, hogy a határozatból adódó feladatokat végrehajtsuk, biztosítsuk a kerület fejlesztését és a lakosság jobb ellátását. Tolnai et.: A múlt évi elvárást teljesítettük, exportünk 44 %-kal növeke - I dett /tőkés/. Vállalatunk meg fogja haladni a tervezett nyereségszintet . Úgy értékelhetjük az 1978. évi munkát, hogy a : korábbi határozatoknak eleget tettünk. Az 1979. évi feladataink tervezése folyamatban van. Az uj szabályozórendszer következtében 170 millió eredménycsökkenés várható a nagyobb elvonás alapján. Az alapok képzését is befolyásolja az említett szabályozó rendszer, mintegy 173 millió Ft alapcsökkenéssel számolunk, ami felmérhetetlen követkeményeket von maga után. Súlyosbítja a helyzetet, hogy nap-nap értesülünk különféle árváltozásrokról. Ebből az következik, hogy ilyen bizonytalan számítási anyaggal nem indulhatunk neki egy következő tervidőszaknak. Az export tevékenységgel kapcsolatban azt tudjuk mondani, hogy a múlt évben is 1978-ben is és jövőre is növelni fogjuk exportunkat. A dollárkitermelési mutatónk évek óta 27 Ft/# között mozog, ezt a szintet 1979-ben is tartani fogjuk. Fontosnak tartom, hogy a gazdasági vezetés és a mozgalmi vezetésközötti együttműködés nagyon jó. Gyakran vitáznak, véleményt cserélnek, igy jutnak el a közös állásfoglaláshoz. A magam részéről ezt az együttműködést jónak tartom és 1979-ben is a vitában erősödve együtt küzdünk a célok megvalósitásáért. Sebestyén et.: A KB ezévi határozatát is nagy várakozás előzte meg üzemünkben ia. A KB határozatával a cselekvés fő irányaként jelölte meg a végrehajtásban való egyidejű előbbrelépést. Minden gazdálkodó egység eredményét külső és belő feltételek együttes hatása alakítsa. A politikai és gazdasági munkának nagy segítője a vállalati vezetés színvonalának javítása és az ezt meglapozó vezetői egység. I I I : b s a a , - ~ J i . r n-10-