Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1973-01-25

- ii -A legizgalmasabb kérdés pillanatnyilag a tervelőké­­szités általános és részletkérdései mellett a bér­fejlesztés kérdése. Kerületünknek nagyon sok tapasz­talata van arról, hogy általában hogyan alakul a hangu­lat, Lesznek olyan rétegek, akiket a bérfejlesztés nem érint, vagy nem reálisan érint. Meg kell magyarázni az embereknek, hogy az életkörülmények javulásával elsősor­ban a fizikai dolgozók és a termelési közvetlenül irányító középvezetők körülményei alakultak kedvezőtlenül. így hát most elsősorban az ő keresetükön kell javitani. Ez per­­^ sze nem jelenti azt, hogy az alkalmazotti réteg egyálta­lán nem részesül béremelésben. Lantos et. A vitával kapcsolatban az a véleményem, hogy ha nincs rajta mit vitatkozni, akkor elfogadtuk ezt az állás­pontot. Két évvel ezelőtt döntötte el ez a plénum, hogy a vál­lalatok maguk kószitsék el a terveiket, amit a minisz­térium jóváhagy. Ilyen értelemben tervkötelezettek. Azt az álláspontot fogadtuk el, hogy az üzemek által készített tervet tekintsük az ellenőrzés alapjának. Fi­­gyélenibe kell venni a vezetőknek, hogy mindinkább nehe­zebb lasz az ellenőrzés, a vállalatok önálló tevékenysó­­- 1T; ^? ge miatt. 1-2 százalékos eltérést a tervtől nem lehet kifogásolni, hacsak nem belső indíttatásból jött létre. Intézkedési tervekről; mi ma is mondjuk, hogy az a he­lyes, ha minden vállalat a maga intézkedési tervét a tény évre elkésziti, a &azaasági, párt, szakszervezeti és KISZ.-vezetés megállapodik különböző dolgokban, amit az év során be is tartanak. így ellenőrizhetővé válik minden olyan lépés, amellyel a terv teljesítését el lehet érni. ! ...... '------------ (---------■ .......................................................------------------------------------- - BA* ■ ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ ■ ■ J

Next

/
Oldalképek
Tartalom