Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1972-12-13

r n- 11 A párt bizottsági tagoknak kötelezővé kell tenni, hogy maximálisan végezzék munkájukat. hantos et.: A napirenden be kellett számolni az alapszervezete­ket segitő akcióprogram végrehajtásáról. Hogy egy vezetőség hogyan működik az nem abból követ­keztethető, hogy megjelentek-e a taggyűlésen a pártta­gok vagy sem. Az eredmény az,ami megmutatja a végzett munka hatékonyságát. Az eredmény fő része a tártalom­­bán jelenik meg. De a tartalom és a forma szétválasz­tása nem végezhető el. Differenciálni kell abban, hogy ne mindent jelöljünk meg fő feladatnak. Az idén nem mondhatjuk el, hogy gazdaságpolitikánk ered­ményes volt. Tehát hiába voltak a tervek jók, hiába voltak termelési tanácskozások, az eredmény mégis csak ötven százalékos. Az eredményt akadályozta a beruházás korlátozottsága. Ezt már akkor is tudták, amikor a tervet elkészítették. Most mégis azt mondják, hogy a beruházás korlátozottsá­ga miatt nem sikerült a tervet megvalósítani, te Ha megrögződött volna az elvtársakban a határozat lénye­ge, akkor ezt a kérdést nem igy fognák fel. A módszer javításához az kell, hogy a tartalmat jobban , M elmélyítsük. Vissza kell térni a gazdasági reformra is. A gazdaságirányítás jelenlegi fő vonaláról kell újból tájékoztatást adni. Egyetértek ebben Dóra elvtárssal és javaslom, hogy a PB. is értsen egyet. Az elkövetkezendő időben egy titkári tanfolyamon elvileg is ki kell tér­ni ezekre a kérdésekre. Egyetértek Borsi et. véleményével is, hogy a vizsgálat lezárásánál jelöljük meg az eredményekben és negatí­vumokban is felelős személyeket. Emlékeztetni lcivánom az elvtársakat, hogy a novemberi határozatban szerepel, hogy a pártszervezetek ne vállalják a feMősséget a .1 te jó I ~ J x

Next

/
Oldalképek
Tartalom