Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1972-11-24
r n- 8 -adót kellett volna fjei emelni, hanem a benzinárakat. Á- z írt, mert vannak kisebb igényli gépkocsivezet ők, akik t'len nem járatják a gépkocsit, vagy kevesebbet használják, de ezeknek is többet kell fizetni. A határozatban szerepel a tagfelvételekkel kapcsolatos téma is. Többen megkérdezték, miért kellett kategorikusan kijelenteni a párttagság emelkedésének mértékét. Ezzel 'n is egyetértek. A minőségi követelményekre kell a hangsúlyt fektetni. Megállapították, hogy a negatív Ó3zrevételek mellett is helyes ez a határozat. A Központi Bp ottság ülése a le:jobbkor történt. A távolabbi és a közelebbi céljaink reálisak. Mostmár a végrehajtás ered...'nyességére kell törekednünk. ii ' i Dóra-', et: A Központi Bizottság ülésének állásfoglalása és értékelése véleményem szerint is mérföldkövet jelent pártunk napgazdas 'gunk fejldesében. Hü képet ad a X. kongreszszus óta eltelt időszakról is megjelöli feladatainkat. Ennek érdekében valamennyi pártszervezetnek át kell ter-~ kintenie saj't helyzetét, működési területét és megjelölni a feladatokat. Akkor várhatók el eredmínyek, ha elsősorbán a kommunist 'k minden elkövetnek a feladatok végrehajtásáért és a tömegeket is mozgósítani tudják. A párttagok ríszárol továbbá határozott kiállásra van szükség és a dolgozók kör'ben felvilágositó munka folytatására. A termelőszövetkezet vonatkozásában számunkra m:r a megelőző ^vekben is voltak kitűzött célok. Ennek megfelelően szarvasmarha állományunkat háromoszorosára emeltük, és további terünk, hogy négyszeresére emelik az állomány számát . Országos viszonylatban e területen nem várhatunk ilyen gyors eredményeket, még kev'sbé a háztáji gazdaságban,j —II—I ■ - • I