Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1971-02-10

r n * - 3 -Cél, hggy minél többen vegyenek részt. Kéri a Pártbizottság tagjairól, és a kerületi pártszervezetek­től is, iiogy legyenek a választási munka "motorjai, zászló vivői", igéri, hogy ebben a munkában nem fognak "hátul" maradni. Polák et: A Tanács egyes szerveinek munkájáról /HKÍ/ lakáselosztás stb./ közéleti, kommunista erkölcs megsértőivel kapcsolatbos kérdések; a tanácsnak egyik feladata lenne elé e menni a dolgoknak, prob­lémáknak. A rendelkezésre álló esetebre megtalálják a felelősöket. A tette­sek felelősségrevonását, i'll. a tetteseket felelősségre kell vonni stb. ez vonatkozik a bér-lakásban végzett munkára is. Jó lenne, ha a tanacs konkrét példákat tudna felhozni. hantos et: Két dolo ra kell felhívni a figyelmet; a HNF.bizottság jellege a választás menetében, - szükségünk lesz üzemekben dolgozó pártonkivüli tömegszorvezeti aktívákra, elsősorban úgy is, mint bizottsági tagokra, funkció viselésére. Ennek a népfront jelleg­nek ki kell domborodni. Merjünk elébe menni a dolgoknak, a válasz­tási agitáció során elő kell venni a 4 évvel ezelőtti választó­­gyűlések jegyzőkönyvét es az ott felvett problémákat kell meg­nézni . Technikailag jelentős probléma hárul a tanácsra, kéri a titkári értekezleten, hogy ha technikai kérdésben fordulnak az üzemek­hez, legyenek ebben a tanácsnak segítségére. Mindenre gondolni kell. Samu et-al egyetért, a feladatokat, nagyon pontosan kell vég­rehajtani, figyelembe véve üzemeinkben, szakszervezeti válasz­tások most folytak. Minden területünk le van terhelve, tartalmi munkával még is ezeket felhasználva kell igénybe venni. /-v Akció-i.erv, operatív bizottságba tagként Réti Sándor et-at vegyük be. ^ A Pártbizottság egyhangúan elfogadta. A Pártbizottság egyhangúan elfogadta a referátumot, akció-tervet. Il.napiredd Szabó et. szóbeli kiegészítése. Hozzászólások: Lantos Dezső et: honvédségen belül feldolgozzák ezt az anyagot. Lehoczky etnő: aki az üzemben jár előadásra az erre is jöjjön? Szabó et. válasz:- akik pár/oktatás keretén oelül feldolgozzák a kongresszus anyagát azoknak külön nem kell rósztverini;- káder-továbbképző tanfolyamon feldolgozzák a kong. anyagát, akkor nem kell résztvenni. A PB. egyhangúan elfogadta a kiküldött anyagot. 4 ] J

Next

/
Oldalképek
Tartalom