Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1969-09-25

r i- 3 -napi politikai kérdésekben folytatott beszélgetések so­kas-ágában, ahol az ideológiai, szemléleti nevelés kérdé­seit oldottuk és oldjuk meg. A Pb. a pártszervezetek e téren folytatott tevékenysége is eredményes hozzájárulás volt a kongresszusi határozatok végrehajtásához, fokozódott az eszmei tevékenység, va­lamelyest csökkent ennek eredményeképpen a távolság a társadalmi, gazdasági fejlődés és a szocialista tudatos­ság erősödésének üteme között. Lényegét tekintve az ed­digi munkában érvényesült a KB elve, amely szerint: "az ideológiai nevelő munka a munkások, a parasztok és az értelmiségiek millióinak, az'egész nép eozónóh 6s szivének meghódításáért folyik". ^ Az Irányelvek feldolgozása során teljesült az a fő cél­kitűzés, hogy az Ideológiai Irányelvek segitsék a párt előtt álló fő feladatok teljesítését, megfelelő eszközt jelentett, amelynek eredménye, hogy helyes szemléleti mód válik uralkodóvá, pl*- a gazdaság .irányítás reformja kapcsán- a fellazitási politikával való szemben­állásai, stb. A pártéletben az Irányelvekkel való kezdeti foglalkozás a IX. Kongresszus határozatainak végrehajtásában foly­tatódott, és különösen a mechanizmus reformja ^lentősen szélesítette *az elvi- politikai vitát, amelynek eredmé­nye, hogy a párt álláspontját a tömegekkel többségében el tudtuk fogadtatni. II. Társadalmi fejlődésünk néhány időszerű kérdése az Irány­­rújvek-fü-ldo 1 gozásának tapasztalatai alapján. Az Ideológiai Irányelvek megjelenése óta eltelt 4-5 év folyamán a fő kérdések megjelenési formája, tartalma változott:- korábban a gazdasági- ideológiai munka egysége, ma a reform célkitűzéseinek vitája, és elfogadása je­lentkezik;- az internacionalizmus kérdése akkor a koznopolitizmus ellen, ma a nemzetközi kommunista - és munkásmozgalom problémáival összefüggésben jelentkezik; AT. ——--------------------------------------------------------­J

Next

/
Oldalképek
Tartalom