Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1968-07-30
r n- 3 -c,/ A taggyűlés elnöke rendelje el a párttitkár titkos szavazással történő megválasztását. A szavazatszedő bizottság elnöke intézkedjen, ho^y az alapszervezethez tartozó, jelenlévő párttagok számának megfelelő mennyiségű szavazólapot készítsenek, ós azokon a párttitkárnak javasoltak nevét tüntessék fel, d./ A szavazatszedő bizottság elnöke ismertesse a szavazás módját. A párttitkár titkos választása úgy történik, hogy a szavazólapon minden párttag annak a jelöltnek a nevét hagyja érintetlenül, akire szavaz, Ha a szavazólapon több név szerepel, húzza ki azoknak a nevét, akikre nem szavaz. Amennyiben mégsem huzna ki senkit szavazata akkor is érvényes, Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a lista elsc helyén szereplő jelöltre adta a szavazatát, és nem szavazott azokra, akik másodiknak, vagy harmadiknak kerültek fel a szavazólapra. Minden párttagnak joga van a szavazólapra - az ott felsoroltakon túl -- uj jelölt nevét is beírni, de ebben az esetben a többiek nevét ki kell huzni. Ha valamilyen ok miatt nem lehet megállapítani, hogy kire szavazott, szavazata érvénytelen. Ha a titkár-jelöltekre egyforma számú szavazat esik, a szavazást meg kell ismételni. Ezek ismertetése után osszák ki a szavazólapot és folytassák le a titkos szavazást. 6./ A szavazatok megszámlálása után a jelölő bizottság tegyen javaslatot a vezetőségi tagbk személyére és indokolja jelölésüket. a./ A taggyűlés elnöke egyenként bocsássa vitára, majd szavazásra a jelölő Dizottság javaslatait. Aki. a. nyilt szavazatoknak több mint felét megkapta, azt a szavazásra bocsájtás sorrendjében irják fel a szavazólapra, b./ A taggyűlés elnöke ismertesse, hogy a párttagoknak joga van további személyeket vezetőségi tagnak javasolni. A párttagok által pótlólag javasoltakat, akik a vita utan a nyilt szavazatok több mint felét megkapták, a javaslat sorrendjében - a szavazólapra már felírtak után - vegyék fel a szavazólapra. c./ A taggyűlés elnöke rendelje el a vezetőségi tagok titkos szavazással történő megválasztását, a sznvazntszedő bizottság elnöke intézkedjen, hogy az alapszervezethez tartozó jelenlévő párttagok számának megfelelő mennyiségű szavazólapot készítsenek, s azokon a veze1-" ■ ségi tagoknak javasoltak nevét a szavazólapon érvényesített sorrendben tüntessék fel, J / ( _ = === — — j .. , ! . , -— , — — » - - ’