Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1967-07-06
r n Varga Sándor et: A vállalat önmaga által készített saját terve sokkal szigorúbb mint amit a felettes hatóság tudott a vállalat részói’e meghatározni, illetve juttattak le a vállalatokhoz. Ha ezt a pártszervezet megfelelően tudja előkészíteni, altkor megtalálta a pártellenörzé3 helyi tartalmát. Ez a kommunisták nevelése utján és a tömegszex-vezetek megfelelő önállóságának biztosításán keresztül elérhető. Ezzel már a második félévben foglalkoznunk kell, hogy az 196b- január 1-i beindulásra fel tudjunk készülni. Az áremelés kérdésével kapcsolatban elmondja, hogy a vállalatokon belül jelentkező ilyen jelenségekre fel kell hivni a figyelmet és meg kell nézni a pártszervezetnek azt a tendenciát, ami burkoltan, vagy nyíltan az áremelést vonja magaután.- Az ellátottság kérdésével kapcsolathan elmondja, hogy a piacon meg kell nézni, hogy lesz-e megfelelő áru, hogy fenakadás ne legyen. Befejezésül a kollektív vezetés kérdésével foglalkozik. dzabó László elvtárs: A Lantos elvtárs beszámolásával, valamint az abban megjelölt feladatokkal egyetért. Etellel' kapcsolatban a; A pártszervezetek munkamódszeréről ós egyéb kérdésekről szól. A tömeg között végzett politikai munkáról. A pártszervezet gazdasági tevékenységének fokozott és egyre hozzáértőbb ellenőrzéséről. Elmondja továbbá, hogy a gazdasági vezető elvtársaknak elsösorbán a politikai kx követelményeket kell fokozniuk. A párt vezetőszorepének a gazdaság politikában is helyileg kell konkrétabban ér^ vónyesülnie. Ehhez a pártszervezet vezetőségének és a párttagságnak jobban fel kell készülni. Ha ezt megoldjuk, akkor azok a feladatok, amit a Központi Bizottság elénk állit megoldódnak. Befejezésü] elmondja, hogy a pártszervezetük a jövőt illetően abból a feladatokból fog kiindulni, amit itt a PB ülésen elmondtqk az elvtársak. A tájékoztatóval egyetért és mindent megtesznek a pártszervezet részéről, hogy ezek a célkitűzések eredményesen valósuljanak meg. Polák elvtárs: Elmondja, hogy az anyag természeténél fogva fő súlyban a termelő üzemek pártszervezetei részére vonatkozik. Ugy véli, hogy a többi pártszervezetre /hivatali, körzeti/ több, illetve nagyobb feladat fog hárulni. Hiszen ez már az ár-kérdéseknél is bebinyosodott. Véleménye az, hogy ezen a téren olyan intézkedéseket kell tenni, hogy a párttagok kellően fel legyenek készülve a problémák ma^yarázására ós megértetésére. A párttagság öntudatát meg kell szilárdítani olyan formában, hogy bízzanak a párt ilyen nagy mértékű és nagy jelentőségű intézkedéseiben. A tájékoztatót jónak tartja és elfogadja. A <0 _ J .................. -7=-----------------------------*7----------------—-----'--------------------------------------------------’ "