Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1966-10-01
r n * - 3 -Lantos elvtárs /folyt./ Ha kellett kétszer, sőt háromszor is tárgyaltunk tényeken alapuló döntéseket, s csak úgy döntöttünk, ahol objektíve tények voltak, ezért van, nogy döntéseinket felsőbb szerveink nem változtatták meg. A kulturális munkánál a pártvezetőségnek szól, hogy amikor kulturális és ideológiai kérdések kerülnek napirendre, munkájuk nem elég alapos és előremutató. A munkamódszerekkel kapcsolatos rész téves, ki fogjuk javitani. Egyetértünk azzal, hogy az elkövetkezendő időben a pártcscportokkal többet kell foglalkozni, erre tervünk is van. A* elkövetkezendő félév során a tömegszervezeti munka kerül előtérbe, utana pedig elemzés vonalán foglalkozunk a pártcsoportokkal. Számos olyan jelenség van, amit fel kell hozni a pártcso^ port munka megjavítására. A pártvezetés területén a követelmények nagyobbak lettek, a vezetés csak együtt tud eleget tenni. Egyedül a titkár nem tud megállni a munkában, ha csak önmagára támaszkodhat. Nem szabad arra az útra térni, hogy.a fizikai dolgozók kimaradjanak, azért mert látókörük kisebb. Ük hozzák azt a szemléletet, amelyekét a munkában nem nélkülözhetünk, előbbre viszi a PB egységes álláspontját. Ügy érzi a feladat adásánál számbavettünk minden lehetőséget, amelylyel pártszervezeteink rendelkeztek. Többségében azonban a KB határozatokból adódóan látjuk, hogy nem képesek követni és itt is figyelembe vesszük a lehetőségeket. Nem latja azt, hogy kell- e azon változtatni, hogy a vezetés szemlélete sem fiatal. Alapvető megállapítás a a marxizmusnak, hogj a lét határozza meg a szemléletet. A vezetésben figyelembe kell venni, hogy a tömegszervezetek működjenek együtt a KISZ-el. Igyekeztünk az 1962-os aártértekezlet anyagát át tanulmányozni és válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek abban szerepelnek. Amit Ficsor elvtárs felvetett az a rendőrségi jelentésben benne van. Úgy fogjuk módo itani az anyagban, hogy jelentős kárt okozott. Azért tettük bele ezt a tételt, hogy felhívjuk a figyelmet a társadalmi tulajdonban okozott ilyen károkért minden esetben történjen felelősségrevonás. Polák elvtárs felvetette, hogy vékony a bírálat. Ehhez fűzi hozzá, hogy az augusztusi taggyűléseken ezzel ellentétben annál vastagabb volt a bírálat. Azt szeretnénk elérni, - mondja Lantos elvtárs, - hogy ne menjünk el a bírálat mellett, amelyek elhangzottak üzemeinkben, hanem reagáljunk is rá. Gutter elvtársnak: valóban a vonalvezetést erősíteni kell, egységes vonalvezetést nem tudunk csinálni, de igyekezni fogunk ezeket a töréseket leküzdeni. A Tanács kommunista csoportjára vonatkozóan: abban kell állást foglalni, hogy szükségesnek tartjuk-e. Nem azért nem működtek, mert nem akartak, hanem felsőbb szerv állásfoglalása volt, hogy nincs rá szükség, de most lehetőség van ra. Erre hívja fel a figyelmet.r j