Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1966-12-22

Borsi Sándor et: Lantos elvtárs beszámolójából arra a megállapitásra jutott, hogy több és komolyabb feladatokat kell megoldani az elkövet­kezendő időkben a tanácstagoknak. Az a véleménye? hogy a ki­válogatásnál már igen nagy gondot kell erre fordítani. Hozzáér­tésű, szívvel, lélekkel tevékenykedő dolgozó elvtársakat kell javasolni megválasztásra majd az adott körzetben. Néhány problémára felhívja az elvtársak figpeliet, amely a vá­lasztás során, illetve jelölések során felmerülhet. Szabó elvtársi Véleménye szerint az elkövetkezendő időben a választók részé­ről két probléma fog felmerülni:- Kerületi lakásprobléma.- Életszínvonallal összefüggő kérdések. Ismeri a kerületi lakásépítési programot, de az a megállapítása, hogy a tervezettel szemben sokkal nagyobb az igény. Az a véleménye, hogy az életszinvoruial kapcsolatos különböző problémákkal fogunk találkozni a választások során. Ezzel kapcsolatban szükségünk lesz további tájékoztatásra is. Ennek megfelelően kell felkészíteni a kommunistákat és komoly erőfeszítéseket kell tenni és a választások politikai tartalmát kell tudatosítani. dr. Berecz öoltánné elvtársnői A választások előkészítését illetően néhány gondolatot hozzáfűz ehhez a jelentős és nagy munkához. Ismerteti a Pártbizottság ^ előtt azokat a neveket, amelyeket igyekeznek figyelembe venni a tanács tagok javaslatánál. Kéri az elvtársakat, hogy a választások folyamán minden segítsé­get adjanak meg, hogy ezt a munkát sikeresen el tudják végezni. Lantos Zoltán elvtárs: Válaszában foglalkozik:- az ár- és bérkérdések felvetésével kapcsolatos válaszokkal,- életszinvonnal kapcsolatos politikai foglalkozással, mely­­nagy szerepet fog kapni a választási politikai munkában és különösen a vitában résztvevők részéről. Elmondja továbbá, hogy kedvezőbb előjellel m-együnk ebbe a mun­kába, mint az elmúlt évbe. A kellő felkészülésre megvannak a le­hetősegeink, miután erre megfelelő határozatok állnak rendelke­zésünkre . Néhány szót a lakáskérdésről mond. A tanácstagok kiválasztásával kapcsolatban elmondja, hogy két eloirás van: ■ A A r n- 9 -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom