Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1966-10-01
r “ i- 6 -A Fegyelmi Bizottság döntését a taggyűlésen megtárgyalják, s legtöbbször egyetértenek az előterjesztett javaslattal. Csak ritkán fordul elő olyan eset, mint pl: a Kismotor és Gépgyárban, ahol egy esetben kétszer is taggyűlés elé kellett vinni egy fegyelmi ügyet, mert a tagság nem hozutt érvéryes határozatot az előterjesztés felett. Az alapszervezetek feladata az is,hogy megfelelően foglalkozzanak azokkal, akik valamilyen ok miatt fegyelmi büntetésben részesültek. Ezekkel az clvtársakkal szemben fokozott követelményeket kell felállítani. Nem elég az, ha a fegyelmi büntetésben részesült a fegyelmi okát képező cselekményeket már nem követi el; az szükséges,hogy o an tevékenységet fejtsen ki politikai és gazdasági munkájában, amely feledteti a korábban elkövetett cselekményeket, A fegyelmi büntetésben részesített párttaggal fokozottabban kell éreztetni,hogy a párt törődik vele, nem hagyja magára, hanem még szorosabban vonja magához. Nem lehet a pártbüntetés következménye az,hogy érintett párttag eltávolodjon, félrevonuljon a pártélettől azzal az indokkal, hogy szégyenli magát. Ha a párttag pártbüntetésével együtt elkülönül ez azt is eredményezi,hogy személyére nézve a párt ideológiai befolyása gyengül meg. Sz pedig sulyós hiba, hiszen már azért követte el a cselekedetét, mert ide'blógiailag gyenge lábon állt. Tehát téves szemlélet az,hogy a fegyelmi büntetés tartama alatt a párttag úgy szálljon magába,hogy kikapc£Ülódik, vagy ki- __ kapcsolják a rendszeres, állandó pártmunkából. E területen is van javítanivaló. Volt olyan alapszerv, amely az összeírás alkalmával nem tudta, hogy a hatáskörébe tartozó elvtársak közül kinek van pártbüntetése. A Sportszerárugyár pártszervezete kérte két elvtárs pártbüntetésének törlését. Amikor megvizsgáltuk, hogy jogos- e a pártbüntetés .törlése, megállapítottuk,hogy azok az okok, amelyek miatt.a büntetést korábban kiszabtuk, teljes egészében fennforognak. . így természetesen szó sem lehetett a pártbüntetés törléséről. o o,- —-----------------------—-------------------J