Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1964-06-26
r n .*5~ Ez azt mutatja, hogys- Kiválasztás általában helyes, amire példa az is, hogy az utóbbi kót évben pártiskolát végzett 45 elvtárs közül csak kettőről jött olyan jelzés, hogy nem felel meg elképzeléseinknek.- Segítséggel hosszabb ideig képesek az elvtársak feladatukat ellátni® 1962 óta a. titkári funkciókban 13 csere történt. A munka szinvonalának'emelésének szükségességéből 1 főj Betegség miatt funkcióját ellátni nem tudta 3 főj A nem megfelelő kiválasztásból 2 főj Áthelyezés/lakásváltozás, nyugdíjba menés 3 fő, Státus megszűnés 2 fő. Örvendetes, hogy politikai, erkölcsi okok miatt funkciójából való csere, csaíc kőt esetben történt. /I fő gyereke templomi esküvője miatt, 1 fő az egész vezetőséggel, összeférhetetlenség miatt, /6-os körzet./ A cserék a munka folyamatosságában, színvonalában, nem oköztak k&xkáx törésta Ha a gyárgyalt funkciókban lévő kádereink tevékenységét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy '« Többségük munkájuk, felkészültségük alapján alkalmas funkciójuk betöltődére, egyesek nagyobb feladatokat is képesek megoldani. Mindehhez azonban szükséges, hogy a kerületi Pb. útmutatása alapján tevékenykedjenek ás gyakorlati segítséget kapjanak az apparátus dolgozóitól. A tevékenységük,é pártiskolai végzettséget mutató számok alapján ' megállapíthatjuk, hogy párttitkáraink általában megfelelő politikai alapképzettséggel rendelkeznek. Ezt "a felkészültséget azonban tovább kell fokozni. Meg kell értetni az elvtársakkal, hogy egy-egy párt iskola elvégzése nem befejezése politikai képzésüknek," Jelenleg a párttitkáraink döntő többsége nem vesz részt szervezett ideológiai - politikai oktatásban, A pártoktatás keretén belül gondoskodni kell arról, hogy politikai képzésük állandó és rendszeres legyen, A titkárok politikai továbbképzését a Pvb. .közvetlen irányítása alá kell rendelni. Ezt'a célt szolgálja 2 eves iskoláztatási, illetve továbbképzési terv is* A VIII. kongresszus által meghatározott feladatok, a szocializmus teljes felépítés szakaszába lépés, szükségessé teszi a kádereink politikai fejlődése mellett az általános és szakmai műveltségűk fokozását, c /» AG J