Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1960-07-04

r\ “i % i ■ * . ' , u *- 9 -Fejlődés mutatkozott a világtérképé- előtti körök módszereiben pl, a Kötöttárugyárban diafilmeket vetítettek, képeslapokból ós könyvekből való magyarázatok ka részletek felolvasásával színesí­tették a foglalkozást. A■Szovjetunió résznél az egyik elvtárs élménybeszámolót tartott. Másik alkalommal Gorkij "Gyermek évein", c* regényéből részleteket olvastak fel, igy ismerkedtek a cári Oroszország népeinek helyzetével* A propagandisták tanulása és tanulásuk ellenőrzése nem volt meg­felelően biztosítva. A kor, pártbizottság által részükre nyújtott segítséget többségükben nem vették•igénybe, A közösen szervozott prop.konferenciákról távolmaradtak• Ez év folyamán a fiatalok politikai tisztánlátása bővült. Többségük eleget tett az "Ifjúság a szocializmusért" próba mindhárom követel-: menyének ás igy a jelvényt is megkapták. A KISZ Bizottság javuló munkája mellett ebben az évben a pártszervezetek is több segítséget; adtak a fiatalok oktatásához. • í . ' I I » • 7 •/ Pedagógusok oktat ása, A pedagógusok politikai oktatását az elmúlt oktatási évben - el- ; térőon az előző évek gyakorlatától - nem párt, hanem állami vona­lon biztosították, A pedagógusok politikai oktatását a korületi pártbizottság közvetve segítette a tanfolyamok megszervezésében, az előadók kiválasztásában és menetközben! ellenőrzésben. A pe­­dagógusok politikai képzése két irányban folyt: egyrészt az összes-: pedagógusokat felölelő világnézeti ankétokon, másrészt a pedagógu­sok csak egyrészét átfogó ideológiai tanfolyamokon. Az ideológiai tanfolyamok iránt az elmúlt oktatási évben nagy érdeklődést tanú­sítottak, Ez két okkal magyarázható: egyrészt az előző oktatási évben megtartott pártoktatás bizonyos politikai alapot adott és a politikai érdeklődést felkeltette a pedagógusokban. Másrészt az állami jelleggel szervezett ideológiai oktatás bizonyosfoku kötelezettséget is jelentett a részükre. A beszámolók tapasztalatai azt mutatták, hogy a résztvevők jelen- : tős előrehaladást értek cl a marxizmus-leninizmus különböze kórdé- j seinck elsajátításában. Jó eredmény mutatkozott a Dózsa Gimnázium- | bán folyó filozófiai oktatáson, ahől a tapasztalatok azt mutatták, j hogy a többi tanfolyamokhoz képest megfelelő színvonalon sajátítot-| tdk el a -marxizmus-loninizmus tanításait. Ezzel szemben mutatkoztál^ gyenge tanfolyamok is, mint pl, a pestújhelyi iskolában szervezett í filozófiai tanfolyam,'ahol a legalapvetőbb kérdések megértésében Isi problémák mutatkoztak. A legtöbb vita ós téves nézet az osztály lm rcf kérdésében alakult ki. Ehhez kapcsolódva óles viták folytak abból j| a szempontból, hogy osztály-e az értelmiség? Másik terület ... " | ahol viták és zűrzavar mutatkozott a világnézet és elihoz kapósü- • 1 lódva a vallásos világnézet különböző módon való értelmezése volt 1 ./. | .. A\ ‘ g/ _ ^ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom