Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1959-11-12
r I i Ahol az előzetes véleményeket nem vették figyelembe, pl, a * Landler XV. alapszervezeténél, a párttagság nyíltan elmondta véleményét ás a vezetőségbe javasolt 5 elvtárs bél kettőt a titkos szavazásnál nem választottak meg. A megválasztott uj.vezetőségi tagokkal pártszervezeteink meg erősödtek. 7./ A vezetőságválasztás munkáját sikerült összekapcsolni a többi feladatokra való mozgósítással. Pl. a termelés feladataira sikerült a dolgozókat úgy mozgósítani, hogy a kerület a III, n.dves tervót lo4.1$.~ra teljesítette, A vezetőságválasztással egy idő ben a Kongresszusi irányelvek megtárgyalását is biztosítottuk, A Párt tömőgszervezeti és gazdasági vezetőkkel csoportos formában., majd a pártbizalmiakon keresztül a párttagokkal, ós a pártnapokon a széles dolgozókkal beszéltük meg a kongreszszus irányelveit, A pártoktatás előkészítése is, mint párhuzamos munka folyta melynek beindításán kerületi viszony latban a hallgatók 9o- 95$* -a jelent meg. Megállapíthatjuk, hogy a vezetőságválasztás előkészitásánek időszakában javult a vezetés színvonala. Közelebb kerültek a dolgozókhoz, nőtt a vezetés iránti bizalom. Ez segítette azt, hogy a párttagság a dolgozók aktivitása növekedett. Részt kértek a feladatok végrehajtásából, A pozitívumok mellett egy pár területen voltak hiányosságok is. 1*/ Annak ellenére, hogy a beszámolók előkészítését igen alapos munka előzött mog, ós a végzett munkát alapjában helyesen értékelték, azonban a jövő feladatok meghatározásában nem voltaelággé alapos. Nem eléggé mutatott utat előre, hogy az eredmények tovább fokozása érdekében mit kell tenni az alapszerv területén, ^ Kevés uj gondolatot vetettek fel, habár n Kongresszusi irányolvok erre lehetőséget adtak volfca- kevésbé utaltak a bevált mód szerek tovább viteléro. 2%/ A beszámolóknak egyik gyenge oldala volt az elvi kérdésekkel való foglalkozás. Pl. kétfrontos harc, vallásos világnézet elleni harc, művelődés politikai területén elvi kérdések, stb. Az elvi kérdéseknek inkább a gyakorlati megnyilvánulásait látták, esetenként még azt is leszükitotték. Pl. a kétfrontos harcnál főleg a szektás nézetokkol foglalkoztak, mert ennek gyakorlati megnyilvánulásait jobban felismerik egyes elvtársik elzárkózottságában, egyes helytelen állásfoglalásból., A rovizionizmus problémáját igen kismértékben vetették fel, azzal a jelszóval, hogy revizionista nézőt náluk nem tapasztalható. Elfelejtették, hogy egyes elvtársaknál ól az a nézet, hogy az ellenforradalmat kiváltó, a Párt Központi Bizottsága által meghatározott 4 ok móllá odasorolják ötödiknek a XX; Kongresszust* A vallásos világnézet elleni harcot nem sikerült helyileg megtárgyalni, mit kell tenni az alapszervezetnek, A művelődéspolitikát leszűkítették az általános műveltség e- 1 melésóro, különböző fi Lúgk propagálás ára, •/. I"'1 ._ ^ J