Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1970-10-10

részletes információk adasá.vai, munkatervek koordinálásá­val stb. E kedvező feltételek biztosítása mellett a Pártbi­zottság tagjai maguk is - egy-két elvtárs kivételével - aktivan résztvettek a kerület politikai életében és tapasz­talataikkal, munkájukkal emelték annak színvonalát. Jelen­tős feladatokat vállaltak . és végeztek a pártbizottsági ta­gok vezetése alatt álló munkabizottságok, melyek az adott terület, kerületi szintű szakembereiből, mozgalmi munkásai­ból tevődött össze. A pártvezetés kollektivitását biztosítottuk. Ez nemcsak a helyzet feltárásában, elemzésében jelentkezett, - mint az elmúlt ciklusban - hanem a döntések meghozatalában is. Az üléseket, a vitát a pártbizottsági tagok közötti kapcsolatot a nyilt, őszinte elvtársi légkör jellemezte. A határozataink alapjaiban helyesek voltak, tükrözték a kerület sajátossá­gait, meghatároztál?: a végrehajtás módját és szükség szerint jelzéseket adtunk a felső pártszervek felé. Az elmúlt négy év során biztosítani tudtuk a Budapesti Pártbizottság veze­tési elvét is, hogy választott szerv irányítsa a választott szerveket. A Pártbizottság, illetve a Pártvégrehajtó Bizottság elé ke­rült időben és széleskörű tájékoztatás alapján a kerület é­­letének minden lényegesebb kérdése. Hasonló tájékoztatásokat juttatunk el felsőbb szerveinknek. A kerületi vezetőszerv a Lenini- normák, a kollektivitás elvei alapján hozta meg dön­téseit. A végrehajtás során még nem alakult ilyen kedvezően az együttműködés. A határozatok időben lekerültek ugyan, de a pártbizottsági cagok egyrésze a végrehajtás megszervezé­sében már nem vette ki kellően a részét. A Pártbizottság ellenőrző tevékenysége általában több sikon történt; a munkabizottságok, a függetlenített apparátusa, illetve az állami a tömegszervezeti stb. vezetésben dolgo­zó kommunistákon keresztül. Munkaterveinkben általában a fő és lényeges dolgok ellenőrzését tűztűk. ki célul, mely kiterjedt a pártszervezeteken túl. a tömegszervezetekben, állami szervekben, dolgozó kommunisták munkájára is. ML t J- 38 -! !_______________________—— --------------­­­­­­—■■■■■i J

Next

/
Oldalképek
Tartalom