Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1966-10-22
í I- 55 -A KISZ tevékenységének egyik legkritikusabb pontja a politikai agitáció. A közelmúltban megjelent KISZ Kb 'Á 11 á'sfogTaiás' egyértelmüen szorgalmazza, rámutat* va arra, hogy e munka eredményesebbé tétele megkívánja, hog^ bátrabban mutassuk be a szocializmus vívmányait. következetesebb kiállást kell elvárnunk pártunk politikájának propagálásában, határozott javulást kell elérni az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelésében. A KISZ munkájában az időszakosan jelentkező akcióknak nagy jelentősége van. Az akciók ha gondosan készítik elő, rendszerint jól sikerülnek. ínyen például: a Vit-kampányban elért budapesti első helyezés, a KISZ Kongresszus tiszteletére rendezett sportversenyek, az április 4~i naggyülés kerületi előkészítése, az idén sorozatban lebonyolított tiltakozó gyűlések, stb. A fiatalok kulturált, szórakozási igényének kielégítését szolgálta az évente megrendezett kulturális szemle, amely kerületünkben is többszáz fiatal számára biztosított szereplési lehetőséget. A közös szinház,film, múzeum stb. látogatások általános formái lettek a KISZ szervezetek életének. A KISZ és az MTS között a kezdeti bizonytalankodás után sportvonalon jó együttműködés alakult ki, pl: az előbb említett sportverseny, az üzemi és házi bajnokságok és nem utolsó sorban a kispályás labdarúgás területén. A tavasszal megrendezett OSN kerületi bemutatója ezt az együttműködést jól ilusztrálja. A turisztika mint egyik kedvező tömeg3portoltatási lehetőség még nem tudott teret nyerni. A honvédelmi sportok területén néhány, de korántsem kié légitő akcióra került sor. Eredményesebben kell együttműködni az MHS-el, főleg tömegméreteiben szorgalmazni a lövész és járőrversenyek szerve zését és-nem utolsó sorban a honvédelmi jellegű szakköri munkát. A kulturális ós sportmunkában egyik fő probléma egy-egy rendezvény politikai céljának és tartalmának elsikkadása ós marad önmagáért a sport, vagy a kulturális rendezvény, melyekkel Így csak korlátozott célokat lehet elérni. A KISZ a párt közvetlen ifjúsági szervezete, - a párt minden időben nagy figyelmet fordít az ifjúságra. A pártszervezetektől a szükséges segítséget és iránymutatást megkapták. A kapcsolatok jól alakultak politikai tártál-Ab.?J