Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1966-10-22

r n- 52 -Elvileg tisztázott a párttagjaink előtt? hogy a párt legfontosabb tömegbázisai az üzemen belül a szakszer­vezet. Feladataival, nagyszámú aktíváin keresztül át­fogja, befolyásolja a vállalat összes dolgozóit. Tud­ják, hogy a párt tömegkapcsolatának egyik forrása, politikai és szervezeti lehetőség a kapcsolat erősíté­sére. A kommunisták irányításában, egyesek tevékenységében- tudatosan - ez azonban nem jelentkezik. Ennek is követ­kezménye, hogy nincs szoros tömörülés a szakszervezet kö­rül, illetve a szakszervezetben végzett munkával nem erő­sitik eléggé a párt tömegkapcsolatát. A pártmunkánk eredményességének egyik fokmérője az if­júság politikai - világnézeti és erkölcsi arculatának Helyzete. X fiatalok nagy többsége é'rzulmí'le'g v'ál'l'al.ia a part politikáját, illetve a szocializmus építését, élénken érdeklődnek a társadalmunk problémái iránt. Mivel azon­ban politikailag nincsenek kellően megalapozva az érzel­mekből az ifjúi lelkesedésből kiindulva nem egyszer hely­telen álláspontot foglalnak el. Az MSZMP. VIII. Kongresszus határozatai végrehajtása ér­dekében a KISS. VI. Kongresszusa az ifjúsági mozgalom felé a következőkben foglalt állást;- legfontosabb feladat a gazdasági munkában való rész­vétel, a termelékenység emelése,- tovább gyarapítani az ifjúság politikai, szakmai és általános ismereteit,- megteremteni a feltételeket a szabadidő kellemes ós hasznos eltöltésére. A KISZ szervezetekre minden szinten kötelező a pártha­tározatok végrehajtása. Mégis a pártirányításuk elveit figyelembevevő helyesebb az ifjúsági munka és az ifjúság magatartása megítélésénél a pártszervezetek, a KISZ-ben dolgozó párttagok munkáját elemezni. A kerületi KISZ szervezőtekben dolgozó párttagjaink lényegi feladatuknak tekintették e célkitűzések megvalósítására mozgósítani kerületünk ifjúságát. A kongresszusi célkitűzésből adódóan központi helyet ka­pott a KI3Z munkában a termeléssel való foglalkozás. A fi­atalok helytállnak a 'termelésben, szakmái színvonaluk, yibr L“ —

Next

/
Oldalképek
Tartalom