Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.20.a/1)

1966-10-22

r ~ i- 43 -adódtak. A határozatok mellett rendszeresen szerepel­nek taggyűléseiken időszerű kül- és belpolitikai kér­dések, tagjelöltfölvételek, tömegszervezetek beszámol­tatása és az ott dolgozó kommunisták munkájának értéke­lése, a pártoktatás tapasztalatai, fegyelmi ügyek stb. A taggyűlések munkájában sok eltérő vonás van. Ennek magyarázata a pártszervezetek jellegéből, a vezetősé­gek és a tagság felkészültségéből adódik. A taggyű­léseket a vezetőség a párttagság egy részének, vagy egészének bevonásával igyekeznek előkészíteni. Az utóbbi másfél évben problémát okozott pártszerveze­teinknél, hogy napirendek jelentős részét a felsőbb pártszervek által megszabott feladatok határozták meg. Csak kis mértékben van lehetőség a taggyűlési témák ön­álló megválasztására, A beszámolók általában kollektí­ván készülnek. Számos helyen találkoztunk /Landler, Növónyolajgyár, alapszervezet/ olyan törekvésekkel, hogy a beszámolók egyben gondolatébresztők legyenek és tartalmazzanak vitaalapot. Ezt egyrészt azzal érik el, hogy a tagság előzetes véleményére támaszkodnak, más-^ részt, hogy személyre szólóan bírálnak, illetve szabják meg a feladatot. Jellemzővé kezd lenni, hogy taggyűlé­seink egyre inkább a kommunisták tanácskozásának fóru­mává válnak. Ezt elősegíti, hogy a pártszervezetek egy részében /Kötöttárugyár 2~es gyáregysége, Landler, Vegy­szer alapszervezetei/ a taggyűlést megelőzően 3-5 nappal megtörténik a pártbizalmiak tájékoztatása a taggyűlés napirendjéről, s ennek birtokában a pártcsoport értekez­leteken, igyekeznek felkészíteni a tagságot aktiv vitá­ra, a helyes állásfoglalások kialakítására. A taggyűlések vitái általában jól alakulnak. Megfelelő - ön reagálnak azokra a különböző helytelen ós torz néze­tekre, melyek a vita közben előfordulnak. Szükséges, hogy a továbbiakban a téves ós helytelen nézetek tisztázása ne csak a vezetőség és a párttagság egy-kót tagjának ré­széről történjen, hanem a tagság egésze is egyre nagyobb mértékben vállaljon ebből i'észt, legyen tevékeny harcosa a párt ideológiai ós eszmei tisztaságának. Pedagógus pártszervezeteink taggyűlései általában jók, i'eridszeres az iskolavezetők, csapatvezetők beszámolta­tása /2-5-8-as alapszervezetek/.A határozatokat ismerte­tik s ebből kiindulva a konkrét feladatokat is megszabják. A végrehajtás ellenőrzésére viszont fokozottabb figyelmet kellene forditani és a beszámolókban erre is ki kellene M I * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom