Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/1)
1962-10-07
- 10 -az ügykezelési munka helyes menetét. A kerületi Pártbizottság munkájában mutatkozó szinvonal emelkedés kihatással volt az ügykezelési munkára is és-, az apparátus dolgozói ma már az anyagok kezelését, intézését a határozatoknak megfelelően végzik. Az anyagok leadása gyors, az irattárban megtalálható minden olyan anyag, amely a munkához szükséges, Ezt bizonyltja az is, hogy mig 1960-ban a kerületi Pártbizottságon öt elveszett anya. volt, addig 1961-ben és 962-ben mór elveszett anyagról nem beszélhetünk. A bizalmas ügyiratok elhelyezése, nyilvántartása szintén megfelelő. Egyes körzeti alapszervezeteknél azonban még található ügykezeléssel kapcsolatos hiba, amelyet a Pártbizottság segítségével rendezni kell. A .munkáslevelezés helyzetének alakulása: A Párt nagy jelentőséget tulajdonit a dolgozók által tett panaszok, javaslatok időben és érdemben való elintézésének, mivel ez jelentős tényezője a párt iránti bizalom növelésének, a dolgozók közötti kapcsolat erősödésének. A partélettel kapcsolatos észrevételek, valamint a közérdekű és személyes jellegű panaszok kivizsgálás':, és azok orvoslása nagy segítséget 1-0