Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.19.a/11)

1988-04-19

12 4. A kerületi pártbizottság vezetése szervezzen szükség szerint, de legalább negyedévente fórumokat a KISZ kerületi szerveze­teinek vezetői részére, ahol a találkozáson túl tájékoztatást adnak aktuális ifjúságpolitikai teendőkről, s közvetlenül tájé­kozódhatnak a réteg gondjairól. 5. Tartsunk rendszeres tájékoztatókat a pártszervezetek ifjúság­gal foglalkozó aktivistái, vezetői részére, alakuljon ki rendszeresebb kapcsolat, szorosabb együttműködés e téren a párta]apszervezetek - ezen keresztül is a család -, az iskola, a munkahelyek és a kerületi Pártbizottság között. Pártszervezeteink feladatai: A kerületi pártszervezetei tekintsék továbbra is kiemelt feladatuknak, a kerületi Pártbizottság 1985. október 24-i, az ifjúságpolitikai tennivalókról szóló határozat rájuk vonatkozó részének végrehajtását. Ezen belül:- tűzzenek többször napirendre ifjúsággal foglalkozó témákat, vizsgálják rendszeresebben a helyi fiatalságban zajló fo­lyamatokat ;- erősítsék a párt fegyelmet, a párttagság példamutató maga­tartását munkában, tanulásban, közéletben egyaránt;- az arra alkalmas fiatalokat, fiatal párttagokat, ifjúsági vezetőket iskolázzák be a párt különböző tanfolyamaira, hogy képessé váljanak a társadalmi folyamatok önálló fel d o 1 g o z á s á r a ;- keressék a fiatalokat foglalkoztató kérdésekre a választ, oldják meg gyors, pontos, valósághű tájékoztatásukat. Az anyagot készítette: Halász jván pb1i t ikai munkatá rs

Next

/
Oldalképek
Tartalom