Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1986-05-05
Pártbizottságunk megalakulása óta kiemelt figyelmet fordit az iskolai Hnm jk'-atizmus gyakorlatára, színvonalára. Többször hangsúlyoztuk; hogy az iskolai demokrácia nemcsak a fórumok megléte, működése, hanem a munka közös tervezése, a programok felelős vállalása, igényes közös teljesítése, és értékelése. Feladatként határoztuk meg, hogy segítsék a pedagógus pártalapszervezetek az intézményi demokrácia ilyen értelmű kiszélesitését, saját demokratizmusukkal adjanak modellt, mutassanak példát és kérjék számon kitől-kitől a saját felelősségét. Több éve gyakorlatunk, hogy a szakmai kapcsolatokat erősítendő és tapasztalatcserét biztositó módo n klecsoportban" számoltatunk be a VB előtte (A jolen tanévben munkatervünk szerint 8 alkalommal u.a„ témáról egymás jelenlétében szá-**• mól be 2 v. 3. v. 4 alapszervezet.),, Ezek általánosítható tapasztalatait titkári értekezleten ismertetjük. Ritkább gyakorlat, hogy - előzetes felkérésre - néhány titkár et. a titkári értekezleten ad számot bizonyos feladatra való felkészülésről vagy utólag a teljesítésről. Az"egyformán értelmezést" és a tapasztalatok közkinccsé tételét szolgálja több munkabizottsági munka is. (Pl. A pártoktatás tartalmi, szervezési,elökészitése, A középiskolások pártaggá nevelése, A magasabb iskolatípusokba való átmenetre felkészítő óvodai, iskolai munka helyzete, Az alapszervezeti vezetőségek taggyüléselökészitö, ellenőrző és a taggyűlések határozatai*, ot ó és végrehajtó munkája. stb), A munkabizottságok széles körben gyűjtenek anyagot ( vóleményoket, javaslatokat, jó és rossz gyakorlatra példákat) amit értékelve és kiegészítve a PB vagy VB testületi állásfoglalásával eljuttatunk az alapszervezetekhez. ^*3./ Pártbizottságunk feladata, hogy a különböző szintű pártszervek reánk vonatkozó határozatait a zuglói okt. intézményekben végrehajtsa, végrehajtassa, érvényesitse a párt politikáját, a Szervezeti Szabályzat gyakorlati megvalósítását. Útmutatást ad a párttagságnak, határozatokat hoz a pártélet fejlesztésére. A párt káderpolitikája szellemébon foglalkozik a káderneveléssel, káderkiválasztással és gyakorolja káderhatáskörét, biztosítja az állami személyzeti munka pártellenörzését. A Végrehajtóbizottság a PB ülések között irányítja a pártmunkát. Munkastílusát a nagyfokú operativitás jellemzi. Saját hatáskörben határozatokat hoz és végrehajt, a PB vitáit előkészíti, határozatait végrehajtja, beszámoltat, ellenőriz és rendszeres titkári (és reszortosi) értekezletek utján folyamatosan irányítja az alapszervezeteket. Feladatokkal látja el, irányítja és értékeli a munkabizottságok munkáját. Pártbizottságunk és végrohajtóbizottságunk testületi ülésein elemeztük területünk sajátosságait, eszmecseréket folytattunk a felsőbb pártszervek határozatai helyi megvalósításának legjobb módszereiről, időszerű feladatokról,