Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/11)

1985-06-25

. I Körzetek r~ i 10. I í A körzetek dŐntő többségében az idén politikai vitakörökön foglalkoztak politikai kérdésekkel. A kötött tanfolyami témafeldolgozást csak néhányan választották / 2 körzet a Budapest, 1 társpolitikai, 2 időszerű ideológiai kérdéseket /. 4. Marxizmus- Leninizmus Esti Középiskola Az idei évben a két évfolyamon 16 osztályban 223 hallgató tanult. A csökkenés elenyésző, hisz az előző évben 2 fővel jártak többen. Ezt elsősorban a körültekintő első éves beiskolázással tud­tuk elérni, ahol jelenleg 165 fő tanul. Tervszerű példamutató beiskolázást végzett és önálló osztályt inditott a Telefongyár, Posta Járműtelep, valamint a VEGYÉPSZER, FÜTŐBER. A létszám a tanév során nem csökken jelentősen / 15 -20 fő /. Ennek egyik oka, hogy mindkét évfolyamon áttértünk / az MLEE II. évfolyamához hasonlóan / a kiscsoportos oktatás­ra. Ez a forma a tanárokat nagyobb feladat elé állitotta. Az eredményeket már az első féléves vizsgák is igazolták. Javult a foglalkozások látogatottsága, igy a tananyag fel­dolgozásának hatékonysága is. Eddig gyakran előfordult, hogy néhány hallgató - az alap­fogalmak alapos ismeretével - az átlagnál magasabb színvo­nalú tudásanyaggal rendelkezett, ennek ellenére a tanulmá­nyi év számukra is két év volt. Az idén hat főnek - ebből 3 fő első éves volt - évközben biztosítottuk, hogy az MLEE kísérletként beindított propagandista képzésében folytathassák tanulmányaikat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom