Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/11)

1983-09-20

Az anyakönyvvezetők igyekeznek az ünnepi beszédüket a családi körülményekről való előzetes tájékozódás alapján, figye­­lembevéve a házasságot kötők korát, egyéniesitve összeállítani, amely még maradandóbbá teszi az ilyen szertartásokat. Névadások: A névadás intézménye az utóbbi években egyre inkább tu­datosul az állampolgárokban. E téren a felszabadulást követően nem volt tapasztalatunk, ezért formáinak kialakításában kezdetben nehézségeink adódtak. Számottevő fejlődés csak az utóbbi években bontakozott ki. A névadás intézményének megerősödésére az alábbi adatok jellemzőek: 1967-ben még csak 12o gyermek névadó ünnepségén működtünk közre, 1974-ben 42o, 1978-ban pedig már 857, az elmúlt évben pedig lol2 névadást rendeztünk meg. A keresztelőkről a névadásra való áttérést a szülők meggyőződése mellett, a gyermekek részére adott kisebb-nagyobb ajándékok bizto­sításával kivánták elérni. Az ünnepélyességet pedig az anyakönyv­vezetők beiktató beszédein túl úttörők, illetve népművelők által összeállított műsorral biztosították. A lebonyolitás ma már igen változatos. A csoportos névadások ma is az összes névadások 7o%-át teszik ki, és jelenleg is a vállalatok gazdasági vezetői és társa­dalmi szervei kezdeményezik. A vállalatok nagy része saját, erre alkalmas helyiségében, más része pedig az anyakönyvi helyiség igény­bevételével rendezi meg ezeket az ünnepségeket. Az üzemek jelentős részénél, megfelelő környezetben, színvonalas műsor keretében, ben­sőséges hangulatban bonyolódnak le a névadások. Vannak olyan szer­vek is, amelyek erre kellő gondot nem fordítanak, igy külsőségeiben ezeknek az ünnepségeknek a megrendezése még kivánni valót hagy maga után. Ilyen jelenséget tapasztaltunk pl. a Finomkötöttárugyárnál, METALIMPEX-nél, MAFILM-nál, VEGYTERV-nél. Problémát jelent továbbra is, hogy csak fokozatosan mutatkozik igény az egyéni névadások iránt mely valójában az egyházi keresztelőket kivánja pótolni és egyúttal családiasabb jelleget ad az ilyen ünnepségeknek és ezáltal vonzóbbá teszi azokat. E vonatkozásban a megfelelő propaganda és felvilágosi­­tó munka kifejtésére továbbra is szükség van. E téren is nagy lehetőségei vannak a FAMÍLIA Rendező Intézetnek, és a továbbfejlesztés ütemének gyorsításában - a színvonal emelése te­rén - igen nagy felelősség terheli. Ha az egyéni névadások számát a jövőben növelni akarjuk, még igényesebb, bensőségesebb műsort kell összeállítani. Társadalmi temetések: A temetésekkel kapcsolatos ügyintézés, ezen belül a társa­dalmi szertartások megrendezése is a Temetkezési Intézet hatásköré­be tartozik. Kerületünkben évente kb. 25oo halottat anyakönyvezünk. Ehhez viszonyítva, ha nem is jelentős mértékben, de a társadalmi utón megrendezett temetések száma lassan emelkedő tendenciát mutat, így pl. 1978-ban 416, 1979-ben 4o8, 198o-ban 45o, 1981-ben 471 volt a kerületünket érintő polgári gyász-szertartások száma. Ez részben annak is betudható, hogy kerületünkben az ilyen gyász-szertartások­nak hagyománya van. Erre elsősorban kerületünk múltja, története ad magyarázatot. A jó munkáskollektiva, ezek összeforrottsága eredmé­nyezi, hogy a gyász-szertartásokon a munkatársak is részt vesznek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom