Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1979-10-17
vagy reál" ósdi beidegzettségét. Be a rendszer legnagyobb előnye az, hogy a választott, favorizált tárgyat a diák egy idő után fölcserélheti egy másikra. Tehát egyetlen tanuló sem kényszerű foglya a saját korábbi - esetleg téves -•elképzelésének. Vége a tanár és diák ,,fogtam törököt, de nem enged" - szituációjának. Harmadik tárgy választása esetén még egy előny adódik. Föloldható az az ellentmondás, melyet az oktatáspoli tikai párthatározat a gimnázium fogyatékosságaként említ; tudniillik,hogy ez az iskolatípus a tovább nem tanulóknak zsákutca, mert nem koszit elő semmiféle - nem értelmiségi - munkára. A Radnótiban olyan tantárgy is választható, amely szakmát ad, és a szakvizsga azonnali elhelyez kedést tesz lehetővé. Laboráns, számítástechnikus, idegen vezető lehet például a kiegészítő tárgyak tanulója a szak vizsga letétele után. A gyakorlat igazolta az elképzeléseket. És ami a legnagyobb nyereség: beigazolódott, hogy túl a pályaválasztás közvetlen hasznán, a nevelési feltételeknek •» micsoda nagyszerű változását eredményezte az a végeredményben egyszerű újítás, hogy a diákok szabadon választhatnak, nincsenek kordába szoritva. Persze, a szabadon választott tantárgyakat kötelező'(illik) jól tanulni. Ebben az iskolában a tantárgyak szabad választhatóságának és a tanulás kényszerének egészséges dialektikája érvénye sül." A cikk Írója 4 végzett és 4 negyedikes tanuló nyilatkozatát is közreadja. Közülük kettőt idézek. „Padisák Judit - biológia szakos a TTK-n - a Radnóti általános iskolájából került a középiskolájába. A kémia és az angol mellé a másodikban felvette a magyart is - három kiegészítő órában. „Életem egyik legjobb lépése volt ez" - mondja. Megtanult világosan, jól fogalmazni magyarul, erre pedig - őt idézem „minden szakembernek szüksége van". 28o7/1979. 5o pld