Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1978-10-31
- 6 -A kerületi pártbizottság irányitó munkáját a pártszervezetek kielégítőnek tartják. Biztosítva látják a rétegpolitikai szempontok figyelembevételét, a speciális feladatok kijelölését. Sajátos problémáik megvitatására is van lehetőség. Kisebb létszámú pártszervezetek esetében felmerült az a kritika, mely szerint a nagyobb pártszervezetekre nagyobb erőket koncentrálnak. A kutatók szervezett politikai továbbképzéséhez nagy segítséget kaptak, az önálló tanulási forma kerületi szintű bevezetésével. III. Következtetések: összegezve megállapítható, hogy a tudományos intézetekben folyó politikai munka a párthatározatoknak megfelelően történik, amit bizonyít, hogy:- A párt politikai irányvonalával általában adott az egyetértés. A marxizmustól Idegen nézetek nyíltan nem jelentkeznek, elszigetelődtek.- A párt és a kutató értelmiség kapcsolata jó, szocializmushoz való hűségükhöz nem fér kétség. Tájékozottságuk és széleskörű érdeklődésük fogékonnyá teszi őket a problémák, gondok iránt. A hibákkal szemben sokszor indokoltan és indokolatlanul is, szenvedélyesen türelmetlenek.