Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/11)
1976-10-05
- 7 -A sokféle intézmény jellegéből adódóan az irányitó szervekkel történő kapcsolattartás /értekezlet,kölcsönös tájékoztatás/ sok időt vesz igénybe. Az együttműködés érdekében viszont ezek többségén ott kell lonni. A pártalapszervezetek tevékenységét, irányitő szerepét tükrözik vissza a különböző iskolai rendezvények. Politikai ünnepeken, uttörő-JCESZ - jellegű rendezvényeken, parlamenteken, nevelési értekezleteken, valamint szakfelügyeleti záró értekezleteken kölcsönös igény szerint részt kellene venni. Az irányításban, segítésben jelentkező gond továbbá a csoportos titkári értekezletek jelenlegi létszáma /44 fő./..Az aktuális feladatok megbeszélésén kívül kevés lehetőség van arra, hogy a titkár elvtársak gondjaikról, eredményeikről beszéljenek. Pedig az eszmecsere, tapasztalatcsere segítené a tartalmi munkát. Zavaró körülmény az is, hogy például amíg az általános iskolákban jelentkező gondokról beszélünk, a más területen dolgozó párttitkár elvtársak nem tudnak bekapcsolódni. Az elmúlt óv során volt arra törekvés, hogy differenciált megbeszélést tartottunk a titkár elvtársak számára. A csoportos titkári éi’tekezleteket lehetőség szerint megosztva kell tartani. Javaslom, hogy az alsőfoku oktatási intézmények titkáraival a soros titkári napon, a közép és felsőfokú oktatási intézmények titkárainak a rákövetkező héten tartsunk csoportos titkári értekezletet. Ez a kei’ületl Pártbizottság ütemtervét nem zavarná.A kettébontás után nagyobb lehetőség lenne a sajátos gondok, problémák megbeszélésére. így a cscportlétszám 25, illetve 18 lenne. Az irányítás, segítés főbb feladatai Tartalmi feladatok- A meglévő gondok, problémák ellenére törekedni kell a helyszíni segítés fokozására.- A kerületi pártbizottság folytassa tovább a párttitkár elvtársak részére tartott politikai kérdésekről szóló tájékoztatókat. J