Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/10)

1986-05-05

További feladataink: 1. / Pártalapszervczeteinknek az egész nevelőtestületre ki­terjedő hatásukkal el kell érni., hogy minden pedagó­gus minden nevelő tevékenységét áthassa az ideológiai, politikai elkötelezet cség., Nevelnünk kell a tanulókat, a pedagógus közösségeket és önmagunkat iso Ez a kommunista pedagógusok példamutatásával, állandó ön­ellenőrzésével kell hogy párosuljon, 2. / Pedagógusainkat jobban fel kell késziteni a szocializ­mus épitése során felmerülő kérdések, jelenségek értei mezésére,jés a mai feladatok teljesítésére - elsősor­ban a pártbktatás és ifjúságpolitikája megvalósí­tására, Ezért, valamint a ML ismeretek elmélyítése érdekében magas szinten kell folytatni propaganda munkánkat, 3. / Kiemelt feladatunk az oktatáspolitika terén megfogal* mázott pártfeladatok végrehajtása, az azokkal való azonosulás, Ezen a területen is hatékonyan kell együtt dolgoznunk az iskolák állami vezetőivel, a pedagógiai, szakmai felügyelettel és - természetesen - a nevelőtestületekkel, A pártalapszervezetek folyama­tosan foglalkozzanak az oktatási törvény betűje és szelleme megismerésével, megismertetésével és segítsék elő napi gyakorlattá tételét., 4. / Az oktatási intézmények pártszervezetei minden tag­gyűlési témát elméletileg megalapozva terjesszenek elő, azaz a mindennapos, a gyakorlati kérdések tár­gyalásakor is a jelenleginél lényegesen többet fog­lalkozzanak elméleti, ideológiai kérdésekkel, 5. / Differenciált foglalkozással és követelményekkel to­vább kell javitani az alapszervezoti párttaggá nevelő munkát. A tanulók között lényegesen növelni szükséges a tagfelvételeket, Nincs helye a gimnáziumi és szak-" középiskolai területen még helyenként fellelhető, - maximalista követelményekben testetöltő - elzár­kózásnak, 6. / Friss diplomás, pályakezdő társaink nevelése, megnye­rése minden pártszervezet kötelessége, A ped. KISZ alapszervezetekkel karöltve folyamatosan foglalkozzunk a fiatal pedagógusokkal, szabadítsuk fel az ifjúság­ban rejlő jobbitó szándékú kritikai szellemet és a tenniakarást, A Ped. KISZ pol^képzését folyamatosan segiteni, szakszerüsiteni kötelességünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom