Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/10)
1986-06-23
4. A feldolgozás menetére általánosságban jellemző, hogy egyéni, illetve csoportos beszélgetések alapján összeállított javaslatokat terjesztettek az alapszervezetek vezetőségei a taggyűlések elé, amit vita után mindenhol elfogadtak. 2. Az elfogadott feladatterveket, illetve a hozott határozatokat egyrészt titkári értekezleteken ismertették, másrészt Írásban megküldték mindazok számára, akiknek azokban felz-s adatot határoztak meg. 3. A feladattervek összességükben megfelelnek a Központi Bizottság és a kerületi pártbizottság állásfoglalásából adódó elvárásoknak. Fő hangsúlyt a helyi problémák megszüntetésére helyezik, részletesen meghatározva a teendőket és az azokat végrehajtók körét, (párttagásg, KISZ, szakszervezet, gazdasági vezetés, MHSZ sportkör, stb). Hangsúlyozottan fogalmazódtak meg:- a KISZ szervezettségével,- a fiatalok hazafias nevelésével,- a fiatalok élet és munkakörülményeivel,- a párttagság fiatalokkal való törődésének helyzetével,- a politikai nevelőmunkával kapcsolatos feladatok. A KISZ felé hozott határozatok, ajánlások már a kongresszusi felkészülés figyelembevételével születtek, igy a KISZ szervezetek a beszámoló, illetve választó taggyűléseiken a pártszervezet instrukcióit is figyelembe vehették éves munkájuk kialakításában. A feladatmeghatározások közül a legjellemzőbbek:- erősíteni kell a fiatalok párttaggá ajánló, nevelőmunkáját,