Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/10)
1984-04-02
Kicsit bizaiful hangzik, de szerintem meggondolandó egy olyan formula, mely több gondot megoldhat, igaz veszélyeket is rejt magában. A bevezetésben utaltam rá, hogy a munkahelyükhöz kötődés (lokális értelemben) nemcsak az üzemi, intézményi dolgozóknál, hanem a pedagógusoknál is gyenge. Ráadásul a körzetekhez hasonlóan (ezt nem pejoratív értelemben mondom) az iskolai pártszervezetek is beltenyészetek. Az őket irányitó pártbizottságnak pedig az iskolák keritésén kivül korlátozott a hatásköre. A diákok és a pedagógusok dinamikusak, mobilizálhatók minden értelmes dologra, a körzeti pártszervezetekben pedig nagy politikai és élettapasztalat halmozódott fel. Természetes partnereknek kinálkoznak. Miért ne lehetne a Pedagógus Pártbizottságot kiegésziteni, hatáskörét kibőviteni, Lakóterületi és Pedagógus Pártbizottságra? Ez a megoldás kézenfekvő lehetőséget adna a lakóterületi KISZ szervezetek kiépitésére is, mely sok szempontból amúgy sem odázható sokáig. Létezik egy olyan lehetőség is, hogy lakóterületi munkabizottság létrehozásával egyidejűleg, a területet politikai munkatársak között megosztják. Szintén a képviselői körzetek alapján, azonos városrészek lennének együtt. Ez a megoldás is lehetőséget ad a nagyobb integrálódásra az üzemi, intézményi területek pártszervezeteivel. Kicsit mechanikusnak tűnik és félő, hogy csökken az egynyelven beszélés, bár fontosabb kérdéseknél összevont titkári, reszortfelelősi értekezleteket lehet tartani. V. Megoldásra váró kérdés a patronáló vállalatoké. Ez jelencsak formális, egyedi esetektől eltekintve nem bir politi-