Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/10)

1975-10-01

10 az elvtársakat. így könnyebb lenne az átmenet, és eredménye­sebbé tehetnénk a beilleszkedést a körzeti pártmunkába. II. További ■feladatok A pártkörzetek tömegpolitikai munkájának jelentősége a jövőben tovább fokozódik. Adódik ez Sugló dinamikus fejlődéséből, kerü­letünk lakossága létszámának rohamos emelkedéséből /jelenleg közel 175 ezer fő/, valamint a körzetek párttagiétszámának és a körzeti pártalapszervezetek számának növekedéséből. Ennek szellemében foglalt állást a kerületi Pártértekezlet is, amikor megállapította, hogy a lakóterületi politikai munkát a jövőben is a pártmunka egyik fontos területének kell tekinteni, fokozw ni kell a kerületi pártbizottság irányitó és koordináló tevé­kenységét, javitani kell a vele való komplex foglalkozás szin­­vonalát. Ennek érdekében:- Továbbra is gondoskodni kell a körzeti pártszervezetek, vezetőségek megerősítéséről, dolgozói területről aktiv káderek bevonásával a lakóterületi pártmunkába, és kö­vetkezetesen biztosítani kell anyugdijkorhatárt elért elvtársak körzőibe történő átjelentkezését. A körzeti titkárok és vezetőségi tagok rendszeres felké­szítésén túl módszertani útmutatót kell készíteni a város­politikaifelelősök munkájáról éstematikus felkészitésüko4-összehívásukat negyedévente biztosítani kell. 11 J

Next

/
Oldalképek
Tartalom