Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1978-05-04

6 Vannak olyan tapasztalataink is, hogy a taggyűlések esetenként túlzott ope­rativitással foglalkoznak gazdasági kérdésekkel, azok termelési tanácskozás jelleget öltenek. A KISZ szervezet agitációs munkájának jelentős részét képezi a különböző feladatokra történő mozgósítás, mint pl. védnökség vállalás különböző gyártmányok felett, termelést segitő akciókban való részvétel. Pl. a Da­­nuviában a tervszerű tevékenység érdekében felmerést készítettek a helyi gaz­dasági vezetőkkel együtt a munkalehetőségekről. A felmérés után szocialista szerződést kötöttek a gyári, gazdasági vezetőkkel. A munkát folyamatosan ellenőrizték, kézben tartották, az időközben felmerült lehetőségeket kihasz­nálták. Ennek eredményeképp vállalt 35oo normaórát túlteljesítették. A BEAG-ban a fiataloknak kevés lehetőségük van a saját munkaterületükön tár­sadalmi munkát vállalni, illetve amilyen munkára lehetőségük van, alihoz a szakmai tudásukat nem. tudjál: felhsználni. Pedig a fiatalok szívesebben végez­nének szakmai jellegű társadalmi munkát. Vállalásaik éves volumene több helyen eléri a 4oo-6oo órát, azonban megfelelő konkrét feladatok hiányában azt igen gyakran nem teljesitik. Néhány kerületi vállalat rendelkezik hangos híradóval, amelyet igyekeznek a ter­melési agitáció szolgálatába állítani, azonban sehol sem alkalmazzák a tömegkom­munikációhoz értő szakembereket. Az Írásos agitáció legkülönbözőbb formái találhatók meg a vállalatoknál - fali­újság, üzemi híradó, üzemi újság -, amelyek megfelelő keretet adnak ahhoz, hogy könnyebben jussanak el a dolgozókhoz, választ adva a helyi termelési problémák­ra. A Telefongyárban, Danuviában megjelenő üzemi lapok fontos szerepet töltenek be a dolgozók tömegpolitikai tájékoztatásában. A termelési eredmények és felada­tok ismertetése mellett rendszeresen foglalkozik a munkaversennyel, a szocialis­ta brigádmozgalom népszerűsítésével. A vezetők nyilatkozatai mellett megfelelő helyet kapnak a lapokban a munkások észrevételei, javaslatai, bírálatai, üzemi újsággal nem rendelkező vállalatoknál két-hárcm havonként üzemi híradók kerülnek kiadásra. A Kalapgyámál, Fütőbemél megjelenő hiradók megfelelő arány­ban foglalkoznak a termelési kérdések mellett a dolgozók mindennapi gondjaival. A BEAG híradó hosszú nyomdai átfutási ideje miatt utána kullog az eseményeknek, tartalmi színvonala is kifogásolható, így nem tölti be agitativ, mozgósító sze­repét. Az ismeretterjesztés fontos eszközei a hirdetőtáblák, faliújságok, plaká­tok, bár az utóbbi időben ezeknek a propaganda eszközöknek a jelentősége csök­kent, különösen ott, ahol az üzemi lapok hetente, rendszeresen megjelennek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom