Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1977-06-28

Q- A rnunkavaraeny és birgádmozgalom továbbfejlesztésének feladat*^ 21. xeszitett termelési és gazdasági feladatok teljesítése, vala­mennyi vezetőtől és dolgozótól az eddiginél szinvona’1 zzr1 -tékonyabb munkát igényel, A munka eredményességét a szocialista la verseny tömegmozgalommá való fejlesztése segiti, őzért: a,/' A termelés a munka hatékonyságának növelése érdekében a ’:ri~ gádok erejét és aktivitását a termelékenység emelósóbon, a minőség javításában a termelésszervezési feladatoknál a ve­zetők részéről fokozottan igénybe kell venni. Igényelni kell javaslataikat és a helyeset figyelembe kell venni. A brigádok­nak érezniük kell, hogy számítanak rájuk, ez növeli tekinté­lyüket, élénkíti kezdeményezésüket. b,/ A brigádok szocialista jellegét elsősorban a munkában való élenjárás erősíti. Ennek az elvnek hangsúlyozása mellett a brigádon belüli emberi, közösségi kaposolatok erősítése, a nevelő tevékenység színvonalának emelése is szükséges. Ebben úgy a gazdasági mint a párt és tömegszervezeti vezetők adjanak segítséget. c./A brigádok tanulásra és művelődésre tett vállalásait a ■, részéről alaposabban kell előkészíteni, és annak értékelésé** . ben közreműködni, d, / A vállalati és a gyári vezetés szervező munkájával, a ver­senyben résztvevők arányát a jelenlegi 60 5»-ról legalább 65~7o %-ra szükséges emelni, A működő brigádok létszámát így®**/ kozni kell stabilizálni, A lehetőséghez mérten növelni kell a komplex brigádok számát. e, / ügy vállalati, mint gyári szinten egyaránt nagyobb figyelmed, szükséges fordítani a célkitűzések konkrét meghatározására, fel kell lépni a formális vállalások ellen. Az értékelés módszerét javítani kell, és súlyt kell helyezni az erkölcsi elismerésre. II. Az újítási _mozgalom helyzete és fejlesztő sónak f_o lad.a tai 1., Az újítási mozgalomban .elért eredményeket és hely zetének válto­zását a 2,sz. melléklet adatai szemléltetik. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom